Mit üzen a jelenkornak, mit üzen nekünk március 15-e? – teszik fel kedden a kérdést az ünnepi szónokok az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján tartandó megemlékezéseken.
2016. március 14., 20:132016. március 14., 20:13
Nemzeti ünnepeken bevett rétori fordulat „testközelbe” hozni a régmúlt idők jeles eseményeit, tetteit, e nélkül puszta történelemlecke lenne az ünnep, a politikusok pedig képtelenek lennének felkelteni választóik érdeklődését aktuális politikai kínálatuk iránt. A márciusi ifjak bátorsága és áldozatvállalása, a szabadságba vetett hit kiapadhatatlansága, a térség népeinek szolidaritása mind olyan vezérfonal, amelyet követendő példaként lehet felmutatni az utókornak.
Na és persze az összefogás. Csak emlékeztetni kell, hogy a magyar nemzet 168 évvel ezelőtti összekapaszkodása nélkül a szabadságharc bizonyosan nem érte volna meg a függetlenségi nyilatkozat kikiáltását, és máris elérkeztünk az idei választások kapcsán felmerülő teendők megfogalmazásához. Elvégre március 15-e többek között attól szép, hogy egyediségét, jelentőségét, történelmi szerepét ezerféle szemszögből lehet értékelni, egy dolog viszont lehetetlen: átértékelni.
Pontosan emiatt tud üzenni vele a mának a kormányoldal és az ellenzék, a bal- és a jobboldal, politikus és választó. Ha az 1848–49-es magyar szabadságharc eszközei körül voltak is viták, eszméit és céljait soha senki nem kérdőjelezte meg, vezéralakjainak szerepét pedig kevesen próbálták átértékelni, netán kisebbíteni, elfeledtetni.
Ellentétben például az 1989-es román rendszerváltással, amelynek még a meghatározása kapcsán is megoszlanak a nézetek – forradalom?, népfelkelés?, államcsíny? –, egyesek pedig már arra sem emlékez(tet)nek szívesen, hogy ki robbantotta ki a honi kommunizmus bukását, és úgy tesznek, mintha kitüntetése visszavonásával legalábbis az érdemeit is elvitathatnák.
De időszerű válaszokat ad ‘48 a többség és kisebbség mai viszonyára is, elegendő csak felidézni Kossuth ajánlatát az erdélyi románságnak: „a román nép nyelvének szabad használatát úgy iskoláikban s egyházukban s vallásos szertartásaikban, mint a községi életben is garantírozom”.
Március 15-e attól a legszebb, hogy valamennyiünké.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok