Nem tudom, végül mi lett annak az aggastyánkorú félévszázaddal ezelőtti főpribéknek a sorsa, akiről mostanában derült ki, hogy vígan (?!) él egy fővárosi tömbházban, példásan részt vesz a lakóközösség mindennapjaiban, s a kérdésre, hogy tudják-e, hány embert kínzott akár halálra is, a szomszédok azt mondták, hogy akkoriban olyan volt a világ, parancsra tette.
2013. szeptember 01., 18:432013. szeptember 01., 18:43
Ez a „mentség\" különösen sokszor hangzott el a második világháború után, könyvek, színdarabok sora taglalta, tény, hogy amióta szembenálló felek megütköztek egymással, időtlen idők óta történtek olyasmik, amire legföljebb a kapott parancs teljesítésének kötelessége volt a válasz. A néhány napon át a média rivaldafényébe és kereszttüzébe került idős emberrel kapcsolatban nem is ez volt a fő gondom, hanem az, hogy lassan huszonnégy év telt el a változás óta, a 90-ben a különböző börtönöket megjártakból alakult egyesületeknek mégsem jutott eszébe éppen ezt a legkegyetlenebbnek mondott börtönparancsnokot felkutatni, hiszen állítólag Bukarestben élt már akkor is.
A megdöbbentő az volt, hogy olyan horribilis összegű nyugdíjat kap közel harminc éve, amennyit egyszerű halandónak szinte még kimondania is nehéz. A másik nagy kérdésem ezen előbbihez némileg kapcsolódik, s bár tudom, hogy egyértelmű választ soha nem fogok/fogunk rá kapni, most nyilvánosan mégis felteszem. Hátha. Nyári „üdítő\" hír volt, hogy azoknak az ügyészeknek-bíráknak, akik ilyen-olyan parancsokra emberek sorsát tették tönkre, olyan ítéleteket hoztak, amelyek műhibának minősültek nemzetközi fellebbviteli fórumokon, a kártérítést mi, mezei adózók álljuk, szóval az ő havonta bezsebelt, az inkriminált pribékéhez nagyon közelálló összegű nyugdíjukat csökkenteni óhajtó törvénytervezet van készülőben.
Mondatom nem azért olyan kacifántos, mert megfeledkeztem a pont írásjeléről, hanem mert az igazságszolgáltatás labirintusaira óhajtottam vele utalni: a hírnek sokan örültek, de a végkifejletét nem tudom, hányan fogják megérni. Hisz még meg sem kezdődött az őszi törvényhozási munka, mintha máris a feledés homályába hullt volna az ötlet. Vagyis a fővárosi vagányok szavával: úgy marad, ahogy beszéltük – a hír elröppen el, de maradnak a parancsot osztogatók, a parancsra bármilyen aljasságra kész végrehajtók és mi, a népség, akik jó esetben csak szemléljük mindezt, de ha nincs „szerencsénk\" bármikor szenvedő alanyokká léphetünk elő.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!