Hirdetés

Termeljünk lyukasórát!

Már én is unom, annyiszor dohogtam azon, hogy olyanokat ültetnek egy-egy szakterületet irányító bársonyszékbe, akiknek halvány gőzünk sincs, mivel is kellene foglalkozniuk. 

Molnár Judit

2014. március 09., 20:272014. március 09., 20:27

Szó nélkül mégsem bírom ki a tanügyminiszter legújabb „gyöngyszemét”: ünnepélyesen bejelentette, hogy pénz nem lévén, az úgynevezett szimulálásokon közreműködő tanerőket nem tudják a záróvizsgákhoz hasonlóan fizetni, ezért majd szabadnapokat fognak kapni cserébe. Nem tudom, hogy ennek a tárcavezető fiatalembernek mi az alapmestersége, de feltehetőleg valami nagyon-nagyon egyéni ügyködés, hirtelen nem is tudok kellő példát előkapni, de mindenképpen olyasmiről lehet szó, amit szabadidő címén mindenféle fennakadás nélkül abba lehet hagyni.

Vagyis becsukja az egyszemélyes irodáját, leállítja a házi bütyköldéjét, elzár ezt, lekattint azt, kiürít emezt – a világ nem dől össze, senki más munkáját nem akadályozza, egyszóval azt csinál, amit akar. De a tanügy nem így működik: ott, ha az év végi vizsgák anyagát tanítók szabadnapra mennek, akkor bizony óhatatlanul lyukak keletkeznek az órarendben. Máris mondom a példát: tízig nincs gond, de tíztől tizenegyig, teszem azt, lyukas lesz a románóra, másnap esetleg egymás után két lyuk is tátong, mert tizenegytől egyig matek van és magyar. Körülbelül így nézne ki a hét öt napja, mindenki tudja saját tapasztalatból.

Ahogy azt is, mennyire kreatív a diákság, ha lyukasórát „orront”: már az első szünetben megkeresik azt a tanárt, akivel a lyuk után lenne órájuk, és rázendítenek: nem lesz matek és magyar, ne tartsunk már kémiát sem, úgyis csak zajonganánk azon a két üres órán. Inkább elmegyünk előtte, jó? Két lehetőség van: a tanár azt mondja, menjenek, boldogan megköszönik, és még visszaszólnak, hogy beszéljen a portással, engedje ki őket időnek előtte. A másik, hogy ragaszkodik az órájához. Ógás-mógás, de elfogadják. A következő alkalomkor pedig a tanár már nem ragaszkodik olyan nagyon a saját órájához.

Hát így fog festeni a „zseniális” miniszteri ötlet a gyakorlatban. Illetve volna még egy variáns: a szabadnapokat szombaton és vasárnap „bepótolni”! A vizsgaszimuláláson eljátszott javítást tehát nemhogy megfizetnék, még büntetés is járna érte. Okos! Kár, hogy a minisztériumban lebzselő papírmozgató hadból egy olyan nem akad, aki rászólna a főnökére, állítsa le a csúcsra járatott lyukasóra-termelést!

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés