Egymástól teljesen eltérő reakciókat képes kiváltani a kontinens különböző pontjain az Európa Kulturális Fővárosa cím megpályázásához, pontosabban a győzelem esélyéhez fűződő viszonyulás.
2016. szeptember 18., 20:232016. szeptember 18., 20:23
Velence polgármesterét például egyáltalán nem törte le, amikor három évvel ezelőtt kiderült, hogy a „víz városa” alulmaradt a megmérettetésen, az elöljáró ugyanis egyszerűen feleslegesnek tartja az európai kitüntetést, mivel a titulus szerinte nem hoz gazdasági előnyt, turistából pedig Velencében enélkül is van elég.
Ehhez képest Nicolae Robut kellemes meglepetés érte, amikor a napokban bejelentették, hogy az általa irányított Temesvár lesz 2021-ben Európa egyik kulturális fővárosa, bevallása szerint ugyanis a polgármester teljesen ellentétes előjelű beszéddel készült reagálni a zsűri bejelentésére. Magyarul arra számított, hogy alulmaradnak.
Szó ami szó, nem sokan mertek volna nagy tételben fogadni a Bánság fővárosának sikerére, a négy romániai város versenyében – az „erőviszonyokat” tekintve – sokkal esélyesebbnek tűnt Kolozsvár és Bukarest, miközben Nagybánya kiválasztása bírt volna a legnagyobb meglepetéssel.
Ettől függetlenül azt kell mondanunk, hogy tulajdonképpen elfogadható és igazságos döntés született. Az évszázadok során betöltött stratégiai szerepét, többnemzetiségű jellegét, kulturális, építészeti gazdagságát, a romániai kommunizmus megdöntésében játszott szerepét tekintve Temesvár méltó viselője lesz az Európa Kulturális Fővárosa titulusnak, ami remélhetőleg még inkább hozzájárul a város, sőt a Bánság fejlődéséhez.
Az is igaz ugyanakkor, hogy Erdély fővárosa hatványozottan megérdemelné a nemzetközi elismertséggel is járó kitüntető címet, elsősorban román és magyar színtársulatai, operái, különböző műfajú zenei, valamint könyv- és filmfesztiváljai, no meg történelmi múltja révén.
Ettől eltekintve egyáltalán nem baj, hogy nem arra a Kolozsvárra esett a választás, ahol a városvezetés úgy álmodozott a kulturális fővárosi címről, hogy hallani sem akar a magyar közösség nyelvi jogainak érvényesítéséről. Képzeljük csak el, milyen muníciót jelentett volna a titulus elnyerése Emil Bocék számára a kincses városi magyarok jogos követeléseinek visszaverése terén, amikor azzal érvelhetek volna, hogy immár Európa is elismeri a kolozsvári „multi- és interkulturális modell sikerességét”.
Szóval egyáltalán nem véletlen, hogy Kolozsvár alulmaradt. Viszont remélhetőleg az írott és íratlan feltételek teljesítésével nem vár évtizedeket, amíg ismét romániai település kapja meg a kulturális fővárosi címet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!