2009. május 18., 11:472009. május 18., 11:47
Azt mondják, hátborzongató morajt hallat, és mióta felbukkant, a környék összes állata elmenekült, kivéve a békákat, mert ők jó barátságban vannak vele. A falubeliek több ízben is kérték a helyi hagymakupolás toronyház vezetőjét, járjon közbe érdekükben a főnökénél, mert különben ez a szörny minden környékbelit elveszejt. Az apellátának hamarosan meg is lett az eredménye, hiszen jóval kevesebb ló és tehén került a tó fenekére, és az emberek adakozó kedve is megnőtt.
Ez az alvilági lény egyébként minden este tóparti partit tartott, ahova meginvitálta a szegény emberek jószágait is, és azok annyira kedvelték a társaságát, hogy többé haza sem mentek. Az a baj a kis falvakkal, hogy az ottani elemi iskolában sem turisztikát, sem marketinget nem oktatnak. Ha akadna egy jóvágású parasztlegény, aki meglátná ebben a jelenségben az üzletet, zsíros summát kereshetne. Csupán annyi lenne a dolga, hogy jól menedzseljen egy kisebb szörnyturisztikai irodát.
Estefelé, a baromfiudvarban elköltött autentikus vacsora után, szörnyhallgatóra vinné a városiakat, miközben az útba eső falusiak beszámolnának róla, mennyire meg vannak rémülve, és hány tehenük veszett már oda. Igazi aranybánya, és ahelyett, hogy a fiúk mindennap lemennének a tárnába dolgozni, be akarják robbantani azt. Ki kellene egyezniük a tisztelt ismeretlen hangadóval egy 30 százalékos üzleti részesedésben.
Szerintem ez tisztességes ajánlat, hiszen abból vehet egy pár állatot vacsorára, és le is öblítheti utána minőségi hideg sörrel, hogy jó karcos hangon üdvözölhesse a messzi földről oda látogató zarándokokat. Sajnos nálunk semmi sem úgy megy, ahogy mennie kellene. A szörnyek szörnyen egyedül vannak, hiszen mindenkit elüldöznek maguk mellől, azok a szerencsések pedig, akiknek megadatott, hogy szörnyük lehet, nem foglalkoznak vele, inkább azért esedeznek, hogy tűnjön el. A lehetőség adott, a lény minden este beszél, csak valakinek végre meg kellene már hallania, amit mond.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.