JEGYZET – Hiába is hirdetik olyan hangosan, hogy jogállam erre meg arra, a mioritikus tájakon nem látszik esély végre valahára kiszabadulni a szokásjogok szorításából. Vergődhetünk, ficánkolhatunk kedvünkre, nincs menekvés.
2017. január 22., 22:592017. január 22., 22:59
Itt van például a hó. Félretéve azt a blődlit, hogy váratlanul érkezik december-januárban a hideg, az egyik legerősebb, az összes idevonatkozó törvényt felülíró szokásjog, hogy történjék bármi, senki rá nem teszi a kezét egy hólapátra a saját portája előtt. Kéz- és lábtörést bátran vállalva csörtetnek át a hóbuckákon, amik a sok jövésmenéstől elég furcsa alakzatokat vesznek fel, napközben egy kicsit olvadnak is, éjjel újrafagynak, úgyhogy meg sem lehet szokni az átkelés módszertanát, mert naponta újabb és újabb kihívásokkal szembesül a hóban caplató. Emlékszem egy kegyetlen bukaresti télre, amikor október végén hullt le az első hó, és márciusig naponta kétszer kellett stratégiát váltani a lakáshoz aránylag közeli autóbusz-megálló eléréséhez, reggel munkába menet, délután meg hazafelé.
Negyven évvel ezelőtt volt, de a hírek szerint mintha megállt volna az idő. Egy másik makacson szorító íratlan törvény, hogy a kampánybeli eszement ígérgetések után, amikor végre el kellene kezdeni csinálni is valamit, azonnal kiderítik, hogy az előző illetékesek hazudtak. Amit például most a hasból vett tízmilliárdos hiány körül kavarnak, az még viccnek is rossz. Ráadásul olyan komolyan csinálják, mintha legalább ők elhinnék, amit mondanak. De éppen ez a szokásjog: létfontosságú a hazugság, mert ha nem élnének vele, akkor valamit mégiscsak tenni kellene az ígéretek egy-egy morzsájának a beváltására.
Nem értem, hogy nem szégyelli magát az, aki ennyi sumákolással eltöltött év után még autósztrádáról mer beszélni! Meg befektetésekről, egységes fizetési kategóriákról, egészségügyi fejlesztésekről, hogy a legröhejesebb cirkuszi mutatványt, a 90-es bányászjárás miatti elszámoltatást ne is említsem! Ha a főkolompos akkori elnököt időben előveszik és sittre vágják, akkor még húsz év hiánytalan szabadságvesztés letöltése után is már öt-hat éve szabadon élvezhetné élemedett korának utolsó éveit, ám ma harminc év börtönnel fenyegetni egy nyolcvanhetedik éves embert, az egyenesen gusztustalan. De ez is ősi szokásjog, ez a valós kérdésekről majomkodásokkal figyelmet elterelő hadműveletek: bedobnak valamit, amin rágódhatnak kedvükre az emberek, örüljenek az ingyencirkusznak, nehogy eszükbe jusson követelni mellé a beígért falatka kenyeret is!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!