2009. június 26., 11:452009. június 26., 11:45
Az eset állítólag egy üzemi nőnapi ünnepségen történt, amikor az egyik magyar kolléga arcátlan, folytatólagosan elkövetett provokációval gyalázta a szlovák nemzetet: magyar népdalokat énekelt. Erre a példátlan impertinenciára nem is lehet más választ adni, mint amit a derék Janko adott: kiütötte az irredentát. A gesztus érthető, hiszen köztudott, hogy például az Az a szép, az a szép kezdetű dal tényleg pusztító erejű magyar fegyver, amely komoly veszélyt jelent bármely utódállam területi épségére nézve.
Persze tény, hogy a Slota-féle cizellált lelkek adottságaiknál fogva más úton nem igazán juthatnak sikerélményhez: szimfóniát komponálni vagy regényt írni nem tudnak, de még a festészet terén sem képesek a pont-pont-vesszőcske fázison tovább lépni. Ezért olyan tevékenységi kört választanak, amelyben tényleg kiemelkedőt tudnak alkotni: más nemzet tagjait bántalmazzák vagy gyalázzák, lehetőleg főállásban. Tessék csak megnézni az interneten keringő Slota-videókat: tökélyre fejlesztette a technikáját.
Egyszerű halandó bizonyára még hosszas gyakorlás után sem tudná úgy elhajtani a magyarokat az édesanyjukba, hogy közben alig forog a nyelve, és egyszerre kell arra koncentrálnia, hogy ne ejtse ki a kezéből a konyakospoharat, és legalább kapaszkodva ülve bírjon maradni a sörkert padján. Nem csodálkoznék, ha a következő lépés az lenne, hogy Slota a meleg büszkeség napja mintájára meghirdeti a szlovák büszkeség napját, amelynek az a lényege, hogy mindenki felpofoz egy magyart, erősítendő a nemzeti érzületet.
Csak hát az a tragédiája ennek a nagy embernek, hogy még saját nemzettársai sem bírják értékelni a géniuszát, ezért aztán meg kellett érnie azt a szégyent, hogy az EP-választáson pártja, az SNS fele annyi szavazatot kapott, mint a magyar szervezet. Ezt pedig egy magára valamit is adó nemzetvédő tényleg nem képes konyak nélkül kibírni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok