Hirdetés

Szinkronban

A végén még megérjük, hogy színészeket küldenek a barikádokra a nemzeti identitás megvédése érdekében. Persze nem fegyverrel: Thalia román papjainak előadói tehetségüket kellene latba vetniük annak érdekében, hogy ne sérüljön a nemzet identitása.

Balogh Levente

2011. május 13., 10:042011. május 13., 10:04

Egy szociáldemokrata képviselő szerint ugyanis törvénybe kellene foglalni, hogy a jövőben minden külföldi filmet szinkronizáljanak román nyelvre, mivel szerinte a felirattal ellátott filmekből idegen szavakat, kifejezéseket tanulnak a nézők, ezek beépülnek a közbeszédbe, degradálva így a saját nyelvet.

Azért nem gondoltam volna, hogy a mikrofon akár erősebb is lehet, mint egy AK–47-es gépkarabély. Az pedig végképp nem jutott eszembe, hogy a román nemzet attól válik majd sikeressé a 21. században, ha Tarantino legújabb filmjében román nyelven vágnak egymás fejéhez válogatott szitkokat a szereplők. Ha ugyanis úgy működne minden, ahogy azt a román politikus elképzeli, akkor például nekünk, magyaroknak minimum három tenger mosná manapság is a partjainkat (de az is lehet, hogy óceánok is jelentkeznének erre a nemes feladatra), bennünket irigyelne a világ, és Németország megalázkodva kuncsorogna felvételért a Magyar Birodalomba, hiszen szinkron terén speciel mintegy hetven éve nagyhatalom vagyunk.

Jómagam amúgy – bár tény, hogy az eredeti nyelven sugárzott filmek segíthetnek a nyelvtanulásban – nem látok kivetnivalót a jó szinkronban, igaz, születésem óta úgy szocializálódtam, hogy az amerikai színészek is magyarul szólalnak meg. Ezért számomra a terminátor csakis Gáti Oszkár, Bruce Willis pedig kizárólag Dörner György hangján szólalhat meg, mivel a magyar hang teljesen eggyé olvadt a karakterrel. Mai napig ható trauma volt, amikor a 90-es évek elején először láttam angolul az addig csak a rímhányó Romhányi József zseniális, verses fordításában hallott Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki (vagyis a Flintstone család) kalandjait, és rádöbbentem: szinkron, illetve Csákányi László és Márkus László hangja nélkül bizony átlagosan butácska kis rajzfilmről van szó. Mindemellett még egyszer sem éreztem úgy, hogy most keményen megerősödtem magyarságomban, amikor Schwarzenegger a Terminátorban az „I’ll be back!” helyett úgy köszönt el, hogy „Még visszajövök!”, és akkor sem éreztem jobban, hogy ereimben igaz szittya vér lüktet, amikor Darth Vader Hollósi Frigyes hangján tudatta Luke Skywalkerrel, hogy ő az apja.

A jó szinkron nem feltétlenül ördögtől való, de valószínűleg a románok sem attól kerülnek majd jobban szinkronba saját nemzeti identitásukkal.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés