2009. november 25., 11:162009. november 25., 11:16
Először is természetesen nem azzal van baj, hogy a szövetség Klaus Johannis és a szociáldemokrata Mircea Geoană mögé sorakozott fel Crin Antonescu liberálisai oldalán, bár opciójával egyebek mellett a jobbközép Európai Néppárt előtt is számot kell adnia. A gond az, hogy az RMDSZ a jelek szerint felrúgta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal ez év február 22-én kötött megegyezést, miszerint a romániai magyar közösséget érintő sarkalatos ügyekben előzetes egyeztetések alapján hoz döntést.
Ha valaki nem emlékezne rá, segítünk: az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum létrehozásáról szóló megállapodás kimondja, hogy a testület általános feladata közé tartozik közös álláspontot kialakítani a romániai magyar közösséget érintő főbb társadalmi, közéleti és politikai kérdésekben. Mármost mi lehetne lényegesebb, az erdélyi magyar társadalom jövőjére nagyobb befolyással bíró stratégiai kérdés annál, hogy részt vegyen-e a közösség legtekintélyesebb politikai érdek-képviseleti szervezete a bukaresti hatalomban?
Az még hagyján, hogy az államfőválasztások előtt az RMDSZ ugyancsak egyoldalú döntéssel nevezte meg jelöltjét, noha e téren ugyanvalóst farizeusi magatartásra vall a szövetség sajtója és bizonyos politikusai részéről az EMNT-t, az MPP-t és az SZNT-t okolni a magyarok távolmaradásáért, amikor Tőkés László alakulatát – amely fenntartásokkal ugyan, de kiállt Kelemen Hunor mellett – kész tények elé állították, a másik két szervezet támogatását pedig nem is igényelték. Ugyanígy történt most, a kormányra lépés és Geoană támogatása esetében is, amikor újabb egyoldalú lépésével az RMDSZ feláldozta az erdélyi magyar konszenzuskeresést, az összefogást a bukaresti partnerekkel való együttműködés oltárán. Bár ne lenne igazunk, de talán az önrendelkezést is.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.