2009. augusztus 14., 11:562009. augusztus 14., 11:56
Az andalodás aztán abba torkollik, hogy könnyes szemmel, Lonsdale pólójukat megszaggatva, Martens bakancsukat lerúgva, fekete gyakorlónadrágjukat neonszínű trapézgatyára cserélve zümmögő-kórust alakítanak, és előbb eldúdolják a Give Peace a Chance című békehimnuszt, majd néhány vidám részletet adnak elő a Hair című hippimusicalből. Hanem ezek a nyomorult rasszisták nem hogy elandalodni nem hajlandóak, de egyenesen menetelésre készülnek Budapest utcáin Rudolf Hess, Hitler egykori helyettese emlékére, akit a Béke mártírjának kiáltottak ki, miután a negyvenes évek elején repülőre ült, hogy egymaga kezdeményezzen béketárgyalásokat Nagy-Britanniában.
Most nem arra szeretnék kitérni, hogy néhány agyalágyult augusztus közepén fekete szerelésben kíván náculni Budapest közepén, arra a hatóságok már úgyis megadták a választ a rendezvények betiltásával, és a tiltó határozatot minden bizonnyal intenzív könnygáz-, gumibot- és tomfahasználattal is hajlandóak lesznek nyomatékosítani, ha az érintettek kopasz fejébe nem fér bele, hogy a náculás és a gyűlöletkeltés manapság egyáltalán nem menő.
Hanem itt vannak a csillogó szemű antirasszisták, akik Hate Racism jelszóval tüntetnek a gyűlöletkeltés ellen, ami azért, valljuk be, kissé önellentmondásosnak tűnik. Úgy tűnik, a mérleg kissé elbillent, hiszen a szélsőbalos, Che Guevara- és Marx-imádó hülyegyerekek megkaphatták a saját homokozójukat, miközben a szélsőjobb demonstrációt – amúgy nagyon helyesen – betiltották.
Persze, biztos unalmas lehet úgy antinácizni, hogy a környéken egyetlen náci sincs, én az illetékes hatóságok helyében hagynám, hogy a kapitalizmust szélbalról illetve széljobbról megdönteni akaró csipet-csapatok megtarthassák a csúcstalálkozót. Aztán a marxisták “Belülről mindenki rózsaszín!” és “No pasarán!” csatakiáltásokkal ráronthatnának a neonácikra, hogy a béke és a szeretet jegyében, a maguk módján vitassák meg a nézetrendszereik között fennálló eltéréseket. A szélesőségektől való megszabadulásra ennél jobb módszert még úgysem találtak ki.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.