Hirdetés

Szerencsejáték

Ismét csak tanúbizonyságot kaptunk arról, milyen alaposan és körültekintően zajlik Romániában a kulcsfontosságú tisztségek betöltésére kijelölt személyek válogatása.

Balogh Levente

2013. december 05., 18:272013. december 05., 18:27

Most például a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály egyik buzăui ügyészéről derült ki, hogy onlájn pókeren eljátszott százezer eurót, amit egyébként azért bocsátottak a rendelkezésére, hogy a pénzt csaliként használva lebuktasson egy kábítószercsempész bandát.

Meg kell adni, az ügyész úrnak van stílusa. Mintha csak egy igazi magyar dzsentri vére folyna az ereiben, olyan nonsalansszal volt képes elpókerezni a pénzt. Mindazonáltal azt is érdemes megjegyezni, hogy a magyar urakkal való párhuzam mégiscsak sántít, ők ugyanis rendszerint a saját vagyonukat kártyázták el, ami persze a családjukat nem boldogította annyira, viszont mégiscsak nagyságrendekkel korrektebb hozzáállás ahhoz képest, ha valaki egy közintézmény vagyonát tapsolja el egy internetes pókerjátszma során.

Mindemellett szabadlábon védekezhet, enyhítő körülményként számították be ugyanis, hogy saját bevallása szerint olyan betegségben szenved, ami miatt néha muszáj pókereznie. El is képzelhetjük mindjárt, amint a hétköznapokon amúgy kellemes modorú, család- és állatbarát ügyész teliholdas éjszakákon iszonyú kínok között vérszerencsejátékossá változik, és az összes keze ügyében levő pénzt elkártyázza, függetlenül attól, hogy az övé, vagy sem.

Persze a szenvedélybeteg ügyész esete szomorú, ugyanakkor lehet, hogy a példájára érdemes odafigyelni. Hiszen az ország a valamelyest jobb gazdasági mutatók ellenére is nehézkesen vánszorog kifele a válságból, kevesebb pénz jut a közintézmények fenntartására, a közalkalmazottak bérére, valamint a nyomozó ügyészségeken a leleplezéseknél csaliként használt összegekre. Így akár még intézményes gyakorlattá is tehetnék, hogy a közintézmények költségvetéséből minden hónapban egy bizonyos összeget szerencsejátékra kell költeni, hiszen így a nagy számok törvénye alapján előbb-utóbb nyerni is sikerülne, az így szerzett pénz pedig kimondottan jól jönne az államkasszának.

Maga a kormány is föltehetné az állami költségvetés egy részét ruletten: ha bejön, dőzs van, ha meg nem, tulajdonképpen mindegy, hogy a Monte Carló-i kaszinó vagy az IMF kasszájába vándorol az ország pénze. Ráadásul egy kaszinó biztos nem követelne megszorító intézkedéseket annak fejében, hogy fizessen.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés