Hirdetés

Székelyek a román égbolton

Anélkül, hogy bármiféle katonai beavatkozást tervezne, vagy ne adj’ Isten, Románia területi integritására törne, a Székely Nemzeti Tanácsnak sürgősen az észak-atlanti szövetség segítségét kell kérnie.

Szucher Ervin

2014. március 05., 20:442014. március 05., 20:44

A magát törvénytisztelőnek tartó Izsák Balázsnak több száz NATO-helikopterre lesz szüksége március 10-én délután, a székely szabadság napján, ha maradéktalanul be akarja tartani Marosvásárhely polgármesterének a résztvevők menetelését tiltó rendeletét.

Különben a megemlékezésre érkezők kényes helyzetbe kerülnek: ha nem távoznak légi úton, a föld alatt mindaddig nem tehetik meg, amíg a Postarétet a Kövesdombbal, a Tudor negyeddel és Meggyesfalvával összekötő metróvonalat át nem adják. Ha viszont úgy döntenek, hogy az elöljáró kedvezőbb döntésére várva a székely vértanúk emlékoszlopánál maradnak, megeshet, hogy huzamos ideig tartó illegális térfoglalás, illetve az időközben lejáró személyazonossági igazolványuk miatt bünteti meg őket a helyi rendőrség.

Teleportálódni sem tudnak szegény székelyek, mert ha a világ túlsó felében a tegnapelőtt este feltalálták volna ezt a sci-fi regényekből vagy mozikból ismert technikát, mifelénk biztosan már tegnap reggel kikísérletezték volna az erdélyi magyarokon ennek működési mechanizmusát – ingyen, bérmentve és retúrjegy nélkül.

Akik viszont hisznek a tudomány kézzel fogható felfedezéseiben, és ennek kapcsán a Föld kerekségében, ráadásul úgy érzik, elég jó fizikai erőnlétben vannak, akár teljesen ellentétes irányban is elindulhatnak. Csakhogy amint kiléptek a városból, velük megeshet, hogy a székely menetelésekben remek üzletet látó országos útügyi hatóságok taksálják meg úgy, hogy ingük-gatyájuk rámegy. Egy szál semmiben sétafikálni a világ körül azért mégsem lehet, mert előbb-utóbb a napszúrás veszélye fenyeget.

A tömeg elméletileg a kőhajításnyira lévő víkendtelepi strandra is átvonulhatna, ahol a vízben is, a napozón is van még elég hely, csakhogy március 10. hétfő lévén, a város és a környék legnépszerűbb szabadidőközpontja a medencék tisztítása miatt zárva tart. Marad hát a légi út és a NATO-ba és főtitkárába, Anders Fogh Rasmussenbe vetett bizalom, azonban ez esetben könnyen felmerülhet a román légtér megsértésének veszélye.

Ha viszont a dán politikus megérzi, hogy Romániában, Marosvásárhelyen bűzlik valami, lehet, hogy mindössze egy szál helikoptert küld, és a városháza tetejére irányítja. Felszállása után pedig vígan menetelhet a székelység, a főtéren keresztül-kasul.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés