Krónika Online
2017. április 30., vasárnap; Ma Katalin, Kitti napja van
Rss Facebook oldal Twitter oldal

Szavak szennyes üledéke

Molnár Judit | 2017.02.07. [23:01]

JEGYZET – Megható volt látni, ahogy a tüntetések után, mikor a résztvevők zöme már indult hazafelé, a még majdnem gyerekek gyűjteni kezdték zsákokba az elhullajtott szemetet.

Ez már valóban egy új nemzedék: nem siettek bulizni, nem mondták, vegye fel az a papírt, csikket, egyebet, aki ledobta, látszott, hogy számukra a legfontosabb tisztán hagyni maguk után a helyet, ahol változásért kiáltottak. Egyszóval: ők maguk kezdték meg a változást, példaadással. A kormány mellett tüntető, potyaleső gyülekezet ezzel szemben jó nagy felfordulást hagyott hátra!

De ezen már nincs is mit beszélni, sajnos az odavetett aprópénzért, papírtálcára löttyintett falatkákért vagy egyszerűen csak sohanapján beváltandó ígéretekért képesek kiállni és szájalni. Aki mögé pedig felsorakoztak, a bajszos hőscincér büszkén dicsekszik a kétezres tömegével, de a kétszázezres „ellentömegre” még pisszenni sem tud. Jobb is egyébként, ha nem pisszen, mert a tereket meg lehet tisztítani a többórás esemény elkerülhetetlen hulladékaitól, de a köztérbe válogatás nélkül elszabadított szavakkal mi lesz? Röpdösnek az idők végezetéig a nagy semmiben, vagy lerakódnak a kollektív emlékezetbe, a költő szavaival „keményen, vastagon”, és az egyre szennyesebb üledéktől nem szabadulhatunk?!

A politika soha nem volt makulátlan, leheletfinom elfoglaltság, de amit mostanában megengednek maguknak ezek az alávalók, az már több a soknál. Például a frászbuk beírásai miatt érzékenykedő főpolgármester naccsága akkor nem volt olyan finom lélek, amikor az elnökválasztási kampányban a gyerekkereskedelem vádjából hirtelen átcsapott a szervkereskedés ódiumába. Vagy a hantabajnok volt miniszterelnöknek megjárta-e a fejét, miszerint csak eszement mond olyat, hogy az államfő megrögzött gyújtogató?! Nem, gondolkodni, azt semmiképpen sem! Ahogy szellemi atyja, a bányászokkal randalíroztató, majd „jótetteiket” széles vigyorral nekik nyilvánosan megköszönő akkori elnök sem teszi. Aki inkább örülne, hogy még ízlik az ebéd, és ne arról elmélkedne, ki mire is bujtogat!

A butaság önmagában nem bűn, és nem erény, csak icipici genetikai hiba. De amikor rosszasággal, hatalomvággyal, úrhatnámsággal, kivagyisággal párosul, abból nagy bajok lehetnek. Ha időben nem sikerül leszerelni. A testi-lelki-szellemi tisztázást követelő, százezreket megmozgató tüntetéssorozat ezt szeretné: ne csak csikkek és papírhulladék közt, de a felelőtlen szavak szennyes üledékében se kelljen már ennyi idő után is tovább tocsognunk!

Komment




Hozzászólás száma:
Név:
Biztonsági kód
Elfogadom a mércét

Akadémiai szintű ostobaság

00:15 [2017.04.28.]

Üres börtönöket?

23:05 [2017.04.26.]

Visszakapjuk az éveinket?

23:35 [2017.04.25.]

Ugrás a sötétbe

23:23 [2017.04.24.]

A tagadás igaza

23:21 [2017.04.24.]

Ki a magyarbarát?

22:46 [2017.04.23.]

Muzsikaszót kilóra?!

22:24 [2017.04.22.]

Akadémiai szintű ostobaság

00:15 [2017.04.28.] Megtekintések száma1003

Kötelező, mert természetes

23:26 [2017.04.11.] Megtekintések száma817

Vissza a kilencvenes évekbe

23:15 [2017.04.09.] Megtekintések száma788

Lángoló putrik

22:59 [2017.04.02.] Megtekintések száma747

Itt a terror, hol a terror?

23:33 [2017.04.13.] Megtekintések száma736

Bálna a hírhullámokban

23:17 [2017.04.04.] Megtekintések száma692

Ki a magyarbarát?

22:46 [2017.04.23.] Hozzászólások3

Kötelező, mert természetes

23:26 [2017.04.11.] Hozzászólások1

Itt a terror, hol a terror?

23:33 [2017.04.13.] Hozzászólások1

Nem kegy, nem ajándék: jár

10:10 [2017.04.11.] Hozzászólások1

Kisebbségügyi perverzió

11:00 [2017.04.21.] Hozzászólások0

Akadémiai szintű ostobaság

00:15 [2017.04.28.] Hozzászólások0

Ámítás és kitapogatás

22:55 [2017.04.02.] Hozzászólások0