2011. április 01., 09:122011. április 01., 09:12
A 21. században azonban odafejlődtünk, hogy a hasonló észveszejtő ellentmondások nem csupán a regényekben, de a valóságban is előfordulhatnak. Hiszen ma az a párt – a Magyar Szocialista Párt – osztogat Szabad Sajtó díjat, amelynek jogelődje még 1984-ben (de 1989-ben) is mindent megtett az ellen, hogy a díj nevében emlegetett intézmény létezzen. Sőt olyan szinten vállal közösséget jogelődjével, hogy soraiban még ma is vezető beosztásban lehetnek jelen azok, akik annó cenzorként ügyködtek azon, nehogy már azok az izgága újságírók bármit megírhassanak.
Persze a régi reflexek azért ma is működnek, hiszen a díjazottak névsora szerint azoknak a szabad sajtósoknak jár az elismerés, akik ma is úgy írnak, ahogy a párt szerint szabad. Ezért aztán körbe is díjazták az udvari sajtót, valamint jó elvtársukat, Martin Schulzot, az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetőjét, aki a baloldali szolidaritás jegyében volt szíves a szocialista retorikát átvéve anélkül ekézni a magyar sajtótörvényt, hogy arról érdemben fogalma lenne. Hogy ebbe a díszes társaságba milyen alapon került bele Markó Béla, az RMDSZ leköszönő elnöke, azt csak az MSZP-s elvtársak különleges anyagból gyúrt proletár agya ötölhette ki. Olcsó poén volna párhuzamot vonni az RMDSZ és az egykori állampárt sajtópolitikája között, ezért ezt ki is hagynám, bár a baráti sajtóban a szövetség és bölcs vezére dicsőítésére szinte heti rendszerességgel megjelenő, stílusukban és retorikájukban az ötvenes évek vonalas vezércikkeit idéző ódák komoly ziccerlehetőséget jelentenek.
Ennél azonban tényleg sokkal súlyosabb, hogy önmagát szociáldemokratává átnevezve zavartalanul tevékenykedhet az a társaság, amely tagjainak jelentős része önként és dalolva, sőt vezető beosztásban működött közre a kommunista diktatúra működtetésében. Sőt a privilégiumai megtartására törekvő értelmiség és pártja által legitimáltan kormányra kerülve nagyjából ugyanúgy folytatta káros tevékenységét. A neki adatott mandátumok alatt ismét a működésképtelenségig züllesztette az országot, és szétverte a nemzeti szolidaritás maradványait is. Ám továbbra is magának vindikálná a jogot, hogy megmondja a tutit, és megállapítsa, milyennek kell lennie a szabad sajtónak. Bár végül is ettől a körtől mást nem várhatunk, nem adhatnak mást, csak mi lényegük. Viszont az általuk képviselt értékrendszert, az általuk odaítélt díjakat nem kötelező felvállalni. Aki mégis megteszi, az ne csodálkozzék, ha a külvilág egy kalap alá veszi velük.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!