2009. április 15., 10:532009. április 15., 10:53
Pedig mindezen szokásoknak megvan a jól meghatározott szerepe a kultúránkban, hagyományainkban, de sajnos a mai globalizálódó világunkban inkább értékelik a nyugatról importált csillogást, a gyökerek nélküli, idegen új szokásokat, mint például a Valentin-napot, mint a miénket, a régit. Nos, többek közt emiatt vártam szívszorongva utóbb húsvét másodnapját, mert aggódtam amiatt, hogy nem kopognak locsolkodó legénykék az ajtónkon, mindazonáltal, hogy a háznál éppenséggel van egy „eladósorba cseperedő leányzó”. Szóval, ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben húsvét másodnapján miközben lányommal az írott tojásokat rendezgettük a szomszédasszony által hímzett tojástartóban, illetve a süteményt szeleteltük és helyeztük el a tálcán. Lányom látva aggódó arckifejezésemet biztosított arról, hogy az ő barátai biztos eljönnek locsolni, én azonban másokat vártam. Méghozzá azokat az apróságokat, akikről jobbára azt sem tudom „ki fia-borja”, mégis bekopognak az ajtón, és jópofa versike kíséretében minden hölgyet meglocsolnak, aki épp a lakásban tartózkodik. Tartottam tőle, hogy ők nem jönnek el... Azonban mindezt épphogy végiggondoltam, amikor csengettek az ajtón. Kipillantva a kukucskálón nem láttam senkit, csak valami szöszmötölés hallatszott. Kiderült nem véletlenül, hiszen amikor kinyitottam az ajtót, akkor láthattam, hogy négy annyira aprócska „emberpalánta” áll az ajtóban, akik kiesnek a kukucskáló látómezőjéből. Úgy álltak ott, mint az orgona sípjai, miközben egymás kezét és a kölnivizes üveget szorongatták. Négy egyformán félrefésült frizurájú szöszke fejecske és négy egyforma őszinte, kék szempár tekintett szembe. A nagyobbik – úgy ötéves forma – keményen küszködve a susogó-sziszegő hangzókkal szólalt meg elsőre: „Kezisszókolom! Losssolni szabad-e?” Természetesen szabadott, és a piros tojás mellé jó szívvel adtam a pénztárcámban lapuló egyetlen tízest, mert tudom, míg ilyen apróságok bekopognak az ajtómon, nem kell aggódnom, hogy a locsolkodás hagyománya kivész a vidékünkön.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok