2009. április 27., 11:442009. április 27., 11:44
A tisztáson fából készített padok és asztalok azonban már foglaltak voltak – legnagyobb meglepetésünkre egy nyugdíjas társaság özönlötte el. A domb túloldalán leereszkedtünk a Szent János-kúthoz, amelynek közelében a kommunizmus idejéből fennmaradt, betonból épített padok és asztalok vannak. Jobb híján ide telepedtünk le, bár lesújtó volt körülöttünk a látvány. A padok körül feszítettek a pirosra festett szemetesládák, de nyilvánvalóan csak dísznek voltak ott, mert meglátásom szerint talán egyszer sem ürítették ki őket. Ennek ellenére az arra járók előszeretettel töltötték meg körülöttük a helyet, s nyugodt lelkiismerettel távoztak, hogy bizony ők nem szennyezték az erdőt.
Hamar szertefoszlott jókedvünk, a szemét körülöttünk, a megtépázott erdő látványa – ahol rengeteg fát kivágtak, ágakat törtek, fatörzseket hántottak és szemetet hagytak maguk után –, a patakban békésen úszkáló palackok annyira lelomboztak, hogy tőlünk is csak egy kártyaparti tellett. Körülöttünk „csak” öt család tartózkodott, autóval érkeztek, műanyag székeket, asztalokat hoztak, meg mindenféle kelléket, nehogy majd hozzá kelljen érniük egy faághoz, hogy nyársat készítsenek belőle. A hazafelé vezető út volt igazán tanulságos: ahol be lehetett hajtani a zöldbe, üvöltött az autóból az intelligens zene, szagok terjengtek, az emberek furcsa hangokat adtak ki, levetkőztek, fociztak, ordítottak és a legfőbb szórakozásuk az volt, ha átszólhattak a szomszédnak. S közben az én fantáziám szerint azon morfondíroztak, miért nincs itt villany vagy internet.
Átfutott az agyamon, hogy ezekhez a műveletekhez nem kell idáig jönni, mi lenne mondjuk, ha a parkolók helyett ilyen zöldövezeteket alakítanának ki, kempingező helyeket, a jó munkásember pedig vasárnap kiveszi a flekkent a fagyasztóból, lemegy a tömbház elé, megsüti, megeszi, és közben igazi szomszédját idegesítheti a strandlabdával. Mindenkinek jó lenne, de főleg Szent János-kútjának.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok