2009. október 20., 10:492009. október 20., 10:49
„Ebben még nem is főztem, s mégis lepattant róla a zománc” – fejezte be a sort és lábosok rakosgatását. Hümmögtem, és együttérzően bólogattam, nyelvem hegyén volt, de visszaszívtam, és mégsem mondtam meg neki: „Lám-lám, mondtam én neked, ne vásárolj akciós árut!”
Aztán arról kezdtünk magvas eszmefuttatásba, hogy miért is gyártanak olyan termékeket, amelyekre távolról sem lehet rámondani, hogy minőségi lenne. „Miért a szép csomagolás, ha gyenge minőséget fed?!” – dohogott a szomszédasszony, s erre megint nem mondtam neki, hogy hajaj, sokat tudna erről mesélni a fiam, aki reklámiparban dolgozik, de könyvem is van arról, hogyan, miként űzik a Nagyok a szemfényvesztés művészetét a kispénzű fogyasztóval. Mert nem csak az edényt és annak zománcát érdemes alaposan megnézni, sőt!
Megéri mélyrehatóan elgondolkodni azon is, ugyan miért akciós termék valami, ha még messze van a Mikulás-járás. De azon is érdemes lenne filozofálni egy sort, hogy mitől olyan egyformán gyönyörű szépek például az almák, amiket mostanság a zöldségesnél lehet vásárolni? Sőt miért olcsóbb a tolómércével igazolhatóan egyformára méretezett argentin körte, mint a zöld, kisebb-nagyobb méretű román társa.
Miért? Miért? Sorolhatnánk a kérdéseket, kezdve a ki tudja mivel nagyra növesztett kenyértől egészen a növényinek titulált, tejet nem látott tejszínig, amiket mind megveszünk, vagy mert szép a csomagolása, vagy mert olcsó vagy mert éppen akciós, és mostanság „trendi” akciós terméket vásárolni.
„Ma már semmi nem a régi” – csatlakoztam szomszédasszonyom megállapításához, és már egyáltalán nem mérgelődtem azon, hogy noha a lakásomban végigfutnak egy távhőrendszer vezetékei, még sincs fűtés. Hazabattyogtam, és a harmadik emeletre felcipelt vállalkozó barátomtól ismeretségi alapon szerzett, teraszon és előszobában tárolt brikettel begyújtottam, közben azon morfondíroztam: milyen jó, hogy nem dőltem be az előző évek alakoskodóinak és nem bontattam le a cserépkályhámat. Lám, most az isten hidege venne meg, mert az ígéret engem nem melegít. Nem bizony… még ha akciós és szépen csomagolt, akkor sem…
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.