2009. október 29., 11:002009. október 29., 11:00
Szóval falun teljesen más. Az ember például ráérősen megáll a kerítés mellett, és megtárgyalja ügyes-bajos dolgait a szomszédaival. Ez nem olyan, mint a lépcsőházi pletykálkodás, annál hosszadalmasabb és otthonosabb. Közben nem kell váltogatni egyik kézből a másikba a húszkilós cekkert, sem fellapulni a falra, mert valaki arra jár.
Szóval az ember csak támasztja ráérősen a kerítést, szemmel tartja a gyermekét, s az sem kizárt, hogy előkerül egy üveg félszáraz fehér, lassan az egész utca összeverődik, ami nem jelent még kisebbfajta csődületet sem, mert mindössze négy ház lakóiról beszélünk. S ilyenkor, ha nem is a világot, de a szűkebb környezetet könnyű megváltani. Egy ilyen ad hoc megbeszélés során vetődött fel a felelőtlen, mondhatni eszement ötlet, hogy építsünk utat. Így, kimondva végtelenül egyszerűnek tűnt az egész, és bujkált benne az önmegvalósítás és a majd mi megmutatjuk, milyen az, ha a városi kiköltözik falura.
Az út korábban is létezett, szerény földút volt, keskeny és hepehupás, nemzedékek lába és szekere döngölte keményre. Büszkeségtől párás szemmel néztük, amikor a földgyalu kisimította. Nagy lett a sár, de tudtuk, hogy nem tart sokáig. Nem kellett sokáig kuporgatni, megjelentek a teherautók és követ hordtak a sárba. Sár már nem volt, csak csetlés-botlás, és zötyögő autóinkból apró alkatrészek potyogtak. Folytatódott a kuporgatás, a tárgyalás, a rendelés, és máris jött a kőporral megrakott teherautó.
Az elképzelés szerint végighúzta volna a finom port az úton, de a nedves anyag az első óvatos billentésre egy halomba lezuttyant. Erre jó a kaláka, gyülekeztek a lelkes szomszédok a kőporhegy aljába, de bármennyit is hordták, az csak nem fogyatkozott. Újabb kuporgatás, és megvolt az a pénz, amiért került, aki széthordja a kőport jó vastag rétegben. Soha nem látott mértékű sár keletkezett belőle. Csak azért nem vagyok empatikus ezek után a mindent elbaltázó politikusokkal, mert mindenki legyen a saját pénzére hülye. A kerítés mellett pedig már arról beszélgetünk, hozatni kéne néhány teherautónyi követ…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok