2011. március 02., 09:432011. március 02., 09:43
Abban az időszakban valóságos kultúreseménynek számított egy-egy römi- vagy kártyaparti forralt bort kortyolgatva, mert az üzletekben akkoriban vásárolható rettenetesen savanyú bort másként meg sem lehetett inni. Ezt is csak azért ittuk, hogy ha a sok nevetéstől kiszáradt a torkunk, hát legyen amivel leöblíteni. Mert mondanom sem kell, kizárólag a játék kedvéért kártyáztunk vagy römiztünk és azért, hogy közben suttogva szidhassuk a rendszert, és pikáns vicceket mondhassunk a diktátor-házaspárról. Aztán a rendszerváltás után megszűntek ezek a szórakoztató esték, lett számítógép meg minden egyéb, ami elvonja az ember figyelmét a szomszédjában élő másik emberről, de akár a barátairól is. Nekem pedig egyre erőteljesebb igényem fogalmazódott meg ezen játékok iránt, és alkalmas partnerek hiányában a gyermekeimet tanítottam meg ezekre a játékokra. Annál is inkább, mert hiszem és vallom, hogy minden magyar embernek illik legalább egy kártyajátékot ismerni és továbbadni a gyermekeinek. Természetesen ugyanúgy, mint hajdanán, óriási partikat csaptunk a hosszú téli estéken, csakhogy most a gyermekeim voltak a kártya- és römipartnerek, nem a szomszédok, és nem a barátok. Azt viszont nem tudtam, hogy csemetéim továbbfertőzték a baráti körüket, mintegy alternatív szórakozási lehetőséget kínálva a számítógép-diszkó-kocsma hármasnak. Sőt azt sem tudtam, hogy a tőlem szerzett tudást egész magas szintre tökéletesítették. Így óriási meglepetés ért a minap, amikor römipartira hívtam a lányom baráti körét – kamaszéveik végén tartó ifjú társaságot –, és nemhogy megvertek, porig aláztak, megsemmisítettek römiben. Pedig még az elején azt hittem, komoly esélyeim vannak a nyerésre, annál is inkább, mert az ifjak a römi mellett még számos dologgal foglalkoztak. Többek közt jó étvággyal majszolták a szendvicseimet, SMS-eket fogadtak és írtak, ötpercenként válaszoltak a telefonhívásokra, vagy éppen ők hívtak valakit, és teljesen mellékesen rendezgették a figurákat a táblán – legalábbis nekem úgy tűnt. Aztán miközben én annak örvendeztem, hogy jól alakulnak a dolgok a táblámon, teljesen váratlanul zsolival zártak... S nem csak egy közülük, rendre mindegyik!...
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.