JEGYZET – Amióta kulturális világváros lett Nagyváradból, egymás hegyén-hátán tolonganak a rendezvények. Nem, nem bakiztam, nem az egymást követik kifejezés helyett használtam az egymáson tolongást.
2016. április 17., 19:402016. április 17., 19:40
Ugyanis így van, a szó legszorosabb értelmében. Nem mondható a legújabb jelenségnek, egy-két éve nyilvánosan épp ebben a rovatban szóvá is tettem – Rájátszás címen –, de azóta egyre csak fokozódik.
Dicséretes, hogy nő az egyéni kezdeményezések száma, hogy kisebb-nagyobb civil szervezetek is hallatni akarják a hangjukat, a baj tulajdonképpen nem az ő eseményeikkel van, hanem a patinás, jól bejáratott kulturális intézményekkel, melyek nemcsak a város kultúrájának ápolásában közösek, de ráadásul ugyanannak a gazdának a kenyerét is eszik. Máris mondom a legeklatánsabb példát: az egyetlen, heti állandó közművelődési pont, ami akkor sem mozdul ki a sarkaiból, ha idősödő hölgyek hulldogálnak az égből, az a csütörtöki komolyzenei hangverseny.
Természetesen a maga megszokott hallgatóságával. Ami ugyan az utóbbi időben örvendetesen gazdagodik a tanuló ifjúság zenekedvelőivel, akik viszont ha már rákaptak a koncertek ízére, nem biztos, hogy inkább mennek a trágárságokkal felvirágzott városi folklór nyekergéseire. De csütörtökre meghívni az egyik vagy másik színházba Kolozsvár egyik vagy másik opera-előadását, az nem kulturális fegyvertény, hanem barbárság. Egyszerűen mert a két rendezvény közönsége ugyanaz.
Persze a szervezés rögös útjait végigjáró aktivisták erre azt mondják, hogy kibicnek semmi sem drága. Így van, csupán csak az ideje és az idegeinek a kopása. Hisz tudtommal még nem mindennapos a lehurbolt idegpályák stresszbiztos műanyag-kötelekkel való helyettesítése. Ellenben lehetne találni egyetlen egyeztetőt abban a hivatalban, ahová az említett intézmények benyújtják támogatási kérelmüket.
Nem évekkel előre történő tervezésre gondolok, hanem pár hónap közös egyeztetésre. Utóvégre emberek dolgoznak mindenütt, s az emberi szónak nagy ereje van. Föltéve, ha valóban a város kultúrakedvelőit akarják szolgálni, nem pedig a hamisítatlan provinciális magamutogatást. Hogy akkor én is, csak azért is, s hogy ki a janibb. Mert ahogy látjuk, ez utóbbiból csak szánalmas, balkezes rögtönzések születnek.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
szóljon hozzá!