Hirdetés

Reformfájdalom

Az egészségügyi ágazat reformját célzó intézkedések körüli indulatokat szemlélve nyilvánvaló, hogy a Boc-kormányban Cseke Attila küldetése a legnehezebb.

Rostás Szabolcs

2011. április 13., 09:352011. április 13., 09:35

Az RMDSZ-es politikus már-már kibírhatatlan ellenszélben kénytelen végrehajtani a rendszer ésszerűsítésére épülő átszervezési folyamatot. És elsősorban nem a hőzöngő nacionalista inszinuációk jelentik a mélyreható reform legnagyobb akadályát: nem azok a rosszindulatú, politikai haszonszerzés céljából megeresztett vádaskodások, miszerint a magyar nemzetiségű tárcavezető azért záratott be kórházakat Arad, Bihar és Szatmár megyében is, hogy az ottani lakosság inkább a magyarországi ellátórendszert vegye igénybe.

Hiszen ezek a vádak annyira nevetségesek és légből kapottak, mintha valaki Obama elnök szemére vetné, hogy nem véletlenül nevezett ki színes bőrű politikust az amerikai igazságügyi tárca élére (aki mellesleg az Egyesült Államok első fekete bőrű igazságügy-minisztere). Cseke Attila dolgát sokkal inkább ellehetetleníti, hogy nincs megfelelő támogatottsága a koalíción belül sem, ahol több demokrata politikus ország-világ előtt hirdeti: ők ugyan teljes mellszélességgel hívei a reformnak, éppen csak az RMDSZ-es miniszter konkrét intézkedéseit ellenzik. Mármost strukturális változásokat nehéz elképzelni konkrétumok nélkül. A félig-meddig már megvalósított ágyszámcsökkentéssel, kórházátszervezéssel – amelynek újabban már nemcsak az érintett önkormányzatok, hanem az igazságszolgáltatás is keresztbe tesz – nem is az a baj, hogy megszüntetik azokat az intézményeket, amelyek mindössze a betegek elfektetésére szorítkoztak, gyógyításukra viszont már nem volt kapacitásuk.

A bökkenő az, hogy a szigorúan költségmegtakarításon – értsd: spórláson – alapuló intézkedések nyomán a megmaradt kórházakban nem fog megszűnni a túlzsúfoltság, az egészségügyi ellátás nem lesz kor- és szakszerűbb, minőségibb, hiszen az állam európai szinten továbbra is a bruttó össztermék legkisebb hányadával, öt százalékával hajlandó finanszírozni az ágazatot. Végeredményben a páciensnek sem az fáj, hogy lakat kerül a vidéki poliklinikára, ahonnan megfelelő felszerelés és szakembergárda híján amúgy is továbbküldenék komolyabb baj esetén. Hanem az, hogy továbbra sem lehet biztos abban: ugyanolyan eséllyel gyógyítják ki az állami kórházban, mint egy külföldi vagy magánklinikán.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés