2009. augusztus 03., 09:482009. augusztus 03., 09:48
A ránctalanító, narancsbőrt, fogyási csíkokat eltüntető, mellfeszesítő csodákban viszont csak azok hisznek, akik még nem próbálták.Kijelentésemre nem is jöhetett volna kitűnőbb bizonyíték, mint az, hogy a Daily Mirror a napokban rántotta le a leplet a jelenleg éppen egy ránctalanító krémet reklámozó Twiggyről. A világ első szupermodellje gyönyörű, harmincasnál többet alig mutató, szőke bombázóként jelenik meg a plakátokon.
A reklámozó azonban elfelejtette megemlíteni a heteken belül a hatvanas éveibe lépő Twiggynek, hogy egy ideig jobb, ha otthon rejtőzködik, az istenért ne tegye ki a lábát a házból, inkább mindent kézhez kap a hatalmas gázsi mellé bónuszként. A kitétel kimaradt a szerződésből, a férfiak egykori bálványát pedig lencsevégre kapták. És, bármennyire hihetetlen, pont úgy néz ki, mint egy hatvanéves nő, megfakult arcbőrrel, ráncokkal, ősz hajjal, a kozmetikai ipar mindenféle csodatételeitől mentesen.
De még ez is csak a jéghegy csúcsa. Hogy a reklámozók milyen mértékben nézik hülyének a fogyasztót, arra csak a napokban döbbentem rá. Az egyik magyarországi kereskedelmi csatornán negyedóránként futtatott két szpotnak sikerült nálam kivernie a biztosítékot. Az egyiknek azzal, hogy sem többet, sem kevesebbet nem ígér annál, mint hogy megjósolja kapcsolatod végének időpontját, egy másik pedig még erre is rálicitál, hisz állítása szerint arra is tudja a választ, hogy mikorra rendelheted meg a koporsódat, s szervezheted meg a temetésed úgy, ahogy neked tetszik, azokkal körülötted, akiket föltétlenül „látni szeretnél”.
Mindehhez pedig csak születési időpontod vagy neved kell elküldened egy megadott SMS-számra. Egyetlen SMS, s nem titok többé a jövőd – hirdetik a mindentudók. De hogy mi jöhet még a népbutítás terén, bizonyára ők sem tudják megjósolni. Pedig egy olyan SMS-számra bármikor szívesen írnék – csillagászati összeg fejében is –, amely elárulja, meddig akadnak még olyanok, akik hagyják is maguk hülyének nézni.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.