VEZÉRCIKK – Gálaműsorral ünnepli csütörtökön születésnapját a Kolozsvári Rádió, március 15-én volt ugyanis a 63. évfordulója annak, hogy első műsorát sugározta a csatorna.
2017. március 22., 23:112017. március 22., 23:11
Meg is érdemlik a kollégák az ünneplést, hiszen a Donát út 160. alatt működő szerkesztőség az egyik legrégebbi és legjelentősebb magyar audiovizuális műhelynek számít Romániában. Amely nemcsak alapításától, hanem 1985-ös elhallgattatásától is hosszú és göröngyös utat tett meg az egész napos sugárzás tavaly novemberi beindításáig.
Kollégaként – vagy ahogy a szakmában nevezik: pályatársként – ugyanakkor nemcsak a születésnap örömében, hanem az újságírással együtt járó ürömökben is osztozunk, hiszen ünnep ide vagy oda, nincs mit tagadni: nem járnak jó idők a romániai magyar közszolgálati média munkásaira. Éspedig azért nem, mert az általános létszámhiányon, az ebből fakadó túlterheltségen túlmenően a kollégák azzal kénytelenek szembesülni, hogy az RMDSZ saját bizalmi emberei parkolópályájának, kifizetőhelyének tekinti a közmédiát.
Rengeteg a példa. Lassan két éve, hogy lemondásra kényszerült a közszolgálati televízió kolozsvári területi stúdiójában betöltött állásáról az RMDSZ elnökének egykori sajtótanácsosa, miután kiderült: úgy kapott fizetést a Kolozsvári Rádiótól, hogy munkájának nem volt nyoma. Ugyancsak pártkötődéseinek köszönhetően vezérigazgathatta a román közrádiót egy magyar színész, és töltheti be a marosvásárhelyi rádió főszerkesztő-helyettesi tisztségét olyan személy, aki azelőtt soha nem dolgozott rádióban. A Donát úti magyar szerkesztőség tavaly olyan főszerkesztő-helyettes irányításával volt kénytelen nekivágni a 24 órás műsorszórásnak, aki csak ugródeszkának használta a – naná, hogy tulipános vonalon kikönyökölt – tisztséget.
És így érkeztünk el az éterbe szintén pártvonalon beejtőernyőzött „pályatárshoz”, akit kevesebb mint egy hónappal az RMDSZ ügyvezető elnöki tisztségéről való januári lemondása után szerkesztőként alkalmaztak, néhány napja pedig koordinátornak nevezték ki a Kolozsvári Rádiónál. Kovács Péterhez hasonlóan – merthogy róla van szó – mi is úgy véljük, hogy egy, az aktív politizálást feladó politikusnak jogában áll ott elhelyezkedni, ahol akar, legalábbis ahol tud. Nem is szólnánk, ha a magánszférába nyergelt volna át. Esetében azonban a napnál is világosabb, hogy nem a húsz évvel ezelőtt a rádiónál eltöltött egyéves szerkesztői munkássága predesztinálja az új munkakörre, amelynek betöltésére az egyszerű halandónak számító újságírók esetleg évekig kénytelenek várni, hanem a politikai hátszélnek köszönheti. Elhiheti a hallgató, hogy Kovács nem az RMDSZ-es munkaköri leírását tekinti feladatának az új munkakörben? Még ha be is tartja a szakmai szabályokat, komolyan gondolhatja bárki egy sajtóssá vedlett virtigli politikusról, hogy az újságírói, és nem a pártpolitikusi érdeklődés hajtja?
Nem akartunk ünneprontók lenni. De egyebek mellett a több mint hatvanéves múltra visszatekintő kolozsvári magyar rádiózás szellemisége és a szakma becsülete is kötelez ezeknek az anomáliáknak a szóvá tételére. Amúgy pedig sok sikert az egész napos közszolgálati magyar adásnak!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok