2009. augusztus 28., 12:422009. augusztus 28., 12:42
Mi több, miközben Budapest a Magyarországot ért sérelemért jogos elégtételt követel, de emellett Szent István kapcsán épp azt próbálta hangsúlyozni, ami összeköti a két népet, Fico durva hangú nyilatkozatban kezdte gyalázni a magyar uralkodót. Miroslav Lajcák külügyminiszter pedig továbbra is azzal a semmilyen konkrétummal alá nem támasztható érvvel hozakodik elő, hogy a „fokozott biztonsági kockázatra” való tekintettel Pozsonynak nem volt más választása, mint a magyar államfő kitiltása.
Ezek nyomán nehéz nem azt a következtetést levonni, hogy szlovák részről folyamatos és tudatos provokáció zajlik. A provokáció már el is érte célját, hiszen a budapesti szlovák nagykövetségre már valaki molotovkoktélt dobott, ez pedig a szlovák kormány számára úgy kellett, mint egy falat kenyér, hiszen most döngethetik a mellüket, hogy lám-lám, a magyarok a tettlegességtől sem riadnak vissza. Amíg pedig ezen csámcsognak, addig sem arról van szó, hogy Pozsony fasisztoid nyelvtörvénnyel korlátozza a kisebbségek alapvető jogait.
Hogy ez miért érdeke Ficóéknak – ezzel kívánnak választási tőkét kovácsolni maguknak, vagy így akarják elterelni a figyelmet a romló gazdasági helyzetről – szinte mellékes. A fontos az, Budapest hogyan reagál. Most már nem szabadna az engedékenység taktikáját folytatni, hisz egyértelmű: az sehova sem vezet. Miközben a rendőrségnek nagy erőbedobással kell keresnie a molotovkoktélos támadót, néhány szlovák követségi munkatárs kiutasítása Pozsonyban is tudatosítaná, nem packázhat tetszése szerint a magyarokkal. Emellett a lépés a konfliktustól eddig finnyásan elforduló EU számára is egyértelművé tenné: nem tetszeleghet a kívülálló szerepében, miközben Szlovákiában állami politika szintjére emelkedett a kisebbségi jogok semmibevétele, a viszály megoldásában aktív szerepet kell vállalnia.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok