2009. május 06., 12:222009. május 06., 12:22
A tekintetben azonban a liberálisok volt elnöke is osztozik a felelősségben, hogy az ominózus parlamenti ülésen pártja honatyái két kézzel megszavazták a jogszabályt – közöttük Cristian Adomniţei akkori oktatási miniszter. A szemfényvesztő, populista intézkedés bajnokai persze Mircea Geoană szociáldemokratái és Emil Boc demokrata-liberálisai voltak. Băsescuval ellentétben viszont ők még nem jutottak el a képmutatás ama szintjére, hogy egy majdani szavazatszerzés reményében őszinteségi rohamot mímeljenek, és beismerjék: a vokshajhászás érdekében korábban a valóságot is elleplezték.
Nem, ez a huncutság egyelőre csak az elnök privilégiuma. A hónapok óta az államigazgatási spórolás felette szükséges voltáról papoló Emil Boctól például nem várható el, hogy beismerje: rossz példával jár elöl, amikor egyrészt a nadrágszíj összehúzására szólítja a társadalmat, másrészt viszont évente 2,6 millió eurót költ annak a több mint száz egykori prefektus és alprefektus bérezésére, akinek politikai okokból történt menesztése után hozta létre a kormányfelügyelői posztokat.
Ráadásul ezeknek a tisztviselőknek havi 50 ezer lejért más dolguk sincs, mint colostokkal mérni az országutakon éktelenkedő gödröket. Ehhez képest az a pár ezer euró már aprópénz, amelyet a hét végén Mircea Geoană eltapsolt a költségvetésből azáltal, hogy a szenátus elnökeként részt vett, államfőjelöltként pedig kampányolt az avasi népünnepélyen. A fenti példák kedvező gazdasági konstellációban talán nem is szúrnának szemet az egyszerű polgárnak, most, a pénzügyi válság kellős közepén ellenben több mint viszszás. Még a borivás és a vizet prédikálás korszakában is.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.