VEZÉRCIKK – Tizenharmadikként zárta Magyarország labdarúgó-válogatottja az Európa-bajnokságot. Triszkaidekafóbia, babona, mitológia, vészjósló vallásos hagyományok ide vagy oda: a magyar nemzeti csapat szurkolóival együtt büszkén vállalhatja fel franciaországi szereplését, helyezését.
2016. június 28., 19:052016. június 28., 19:05
A hála szerteárad a szövetségi vezetők, szakemberek, játékosok és drukkerek között – mindenki kivette részét Dzsudzsákék minden várakozást felülmúló teljesítményéből. Az öröm pillanataiban nem szégyen egy halk köszönömöt elmormogni annak a szomorú francia sportembernek sem, aki az Európai Labdarúgó-szövetség egykori elnökeként mandátuma egyik legnagyobb célját érte el azzal, hogy 2008-ban az UEFA 16-ról 24 fősre duzzasztotta idéntől az Eb mezőnyét. A kétmillió svájci frankon „megcsúszott”, eltiltása miatt még a kontinensviadal előtt lemondott Michel Platini bővítési ötletének egyik legnagyobb haszonélvezője a magyar válogatott lett, hiszen a selejtezőkből csoportharmadikként továbbjutott csapatok közül Bernd Storck legénysége végzett a legelőkelőbb helyen.
Igaz, hogy a nagyok dolgába már nem tudott igazán beleszólni sem a magyar, sem pedig az ír, a török, a svéd vagy az ukrán válogatott, ám mindannyian hozzájárultak a franciaországi seregszemle emlékezetessé tételéhez. Bár az elit csapatok képviselői a felhígulástól, a gyengébbnek taksált együttesek csúnya bunkerfocijától tartottak, jó néhányuknak meggyűlt a bajuk a papírformával a meglepetések Eb-jévé váló tornán. A selejtezők kilenc csoportelsője közül öten nem jutottak a legjobb nyolc közé, a váratlan eredmények pedig úgy összekuszálták az ágrajzot, hogy már a nyolcaddöntő előtt ismertté vált: a német, francia, olasz, spanyol, angol nagymenők közül csak egyikük játszhat döntőt, utóbbi két válogatott ászai pedig már el is búcsúztak.
Az újoncok közül Wales és Izland is negyeddöntős, ám a nyolcaddöntőig jutó Szlovákia és Észak-Írország, illetve a meccset nyerve búcsúzó Albánia játékosait is nemzeti hősökként ünnepelték a szurkolók. Azok a felkerekedő futballszeretők, akik a pályán mutatott játék mellett felbecsülhetetlen „hozzáadott értéket” szállítottak a tornának – például a magyar és az ír drukkerek – igazi fesztiválhangulatot teremtettek ott, ahol jelenésük volt kedvenceiknek.
Vitathatatlan, hogy a kis futballországok óriásit nyertek az Eb-szerepléssel, amely csakis pozitív hatással lehet hazájuk labdarúgására – éppen ezt akarta elérni a felzárkóztatást szorgalmazó Platini, aki most, pereskedései közepette bizonyára nem erre gondol. Mi azonban hálásak lehetünk neki is, a felhígulástól tartó futballelit pedig felkötheti a gatyáját, mert a 2018-as világbajnokságra jóval kevesebb, csupán 13 európai válogatott jut ki a selejtezőkből. És egyre inkább kérdéses, hogy a pénzhajhászó klubfocival eltelő világsztárok nemzetinek nevezett válogatottjai közül mindegyik odaér-e.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!