2011. november 15., 09:322011. november 15., 09:32
Ugyan visszanyúlnak ezzel kapcsolatos élményeim az átkosig, de maradandó traumám nem onnan ered. Ha belegondolunk, akkor a sorban állás a morgolódás mellett reményt is adott arra, hogy mire sorra kerülünk, nem fogy el, amiért éppen álltunk.
Alig egy évtizede azonban már a különböző szolgáltatások ellenértékének a kifizetése végett álltunk úgy sorban, mintha „gosztátcsirkét” osztanának. Lázongtam is becsületesen emiatt. Időm rabolják, hogy elvehessék a pénzem, mondogattam havi rendszerességgel, amikor számlakifizetés volt esedékes. Innen az én traumám.
Sokunk imája talált meghallgatásra, amikor a szolgáltatók is rájöttek, hogy ez tarthatatlan, s lehetővé tették, hogy a bankokban is lehessen számlákat törleszteni. Rövidesen azonban a bankok is kezdtek úgy kinézni, mint a szolgáltatók pénztárai. Megállj, mondták. Érthető módon, hiszen aki banki ügyletért érkezett, annak is sorban kellett állnia, míg a sok becsületes állampolgár ki nem fizette számlatartozását.
Nem hőköltek vissza, hanem lehetővé tették, hogy még egyszerűbben, közvetlenül bankkártyánkról, a bankautomaták közvetítésével „vehessék el” tőlünk a szolgáltatók az összeget, ami őket illeti meg.
Nem, nem óda ez sem a szolgáltatóknak, sem a pénzintézeteknek. Egyikükről sem túl jó a véleményem. Csak egyszerűen jó dolog könnyen és gyorsan túlesni azon, ami elkerülhetetlen.
De legyen már végre a múlté a sorban állás emléke is. Abszurd viccként is rosszul hangzik ugyanis, hogy szerény kis lakótársulásunkban havonta két óra áll a rendelkezésünkre, hogy kifizethessük a közköltséget. Havi két időpont, 18-tól 19 óráig. Hogy akkortájt nálunk már indul a lapzártahangulat, s igen nehéz lelépni – pláne olyan alibivel, hogy számlát kell fizetnem –, mellékes ahhoz képest, hogy amikor negyed 7-re odaér az ember, kiderül, egy ember fizetett addig, s még hatan állnak előtte.
Nem is kerül ilyenkor már sorra „zárás” előtt. A kommunizmushoz képest pedig mindössze annyi változott, hogy amikor ütött az óra, a néni – tényleg az, elmúlt 70, s lehet, hogy rajtunk vezeti le sorban állós frusztrációját, de kicsit mégis megkegyelmez – nem húzza le a rolót, hanem kiszolgálja a még hátralevőket. Ha az időnket rabolja, legalább a pénzünket is elveszi.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok