Pénz, foci, nyújtózkodás

Ennek megszegését a testület bünteti, és erre az elvre hivatkozva a spanyol liga még mindig nem fogadta el a PSG által a Barcelonának Neymar átigazolásáért kifizetett 222 millió eurót, és feljelentést helyezett kilátásba a francia klub ellen.

A rekordösszeg valóban horribilis még akkor is, ha a tavaly – a Forbes magazin szerint – 521 millió eurós bevételt és 83 milliós profitot jegyző párizsiak a szerződés aláírása utáni első napon már egymillió eurót zsebeltek be a brazil válogatott focista pólóinak értékesítésével.

Ehhez a kiadáshoz társul a játékosnak szánt évi mintegy 60 millió eurós fizetés, és persze az adó, amire a francia kormány feni a fogát – és ekkor még csak ezzel az egyetlen futballistával járó költségekről beszéltünk, nem pedig a teljes, Bajnokok Ligája-győzelemre „összetoborzott” csapatról. A PSG pedig csak egy azon élcsapatok közül, amelyek felsrófolják az árakat, mert például az AC Milan csapatának értéke is a sokszorosa volt, mint az Európa Liga-selejtezőben legyőzött ellenfeléé, a Craiováé.

Az ilyen összehasonlítgatás pedig szinte már komikus, hiszen a hazai Liga 1-ben szereplő tizennégy klub becsült költségvetése összeadva is csak töredéke Neymar kivásárlási árának. Abból stadionokat lehetne itthon építeni. Nagyjából tizennyolcat az Aradon 12 millióból épülő, 12 700 férőhelyes arénából, majdnem ötöt a 45 millió euróból kivitelezett, 30 200 férőhelyes Kolozsvár Arénából, de még az igen költséges, bukaresti Naţional Arenára is futná belőle.

És akkor itt búcsút is inthetünk a pénzügyi fair playből származó sportszerűségnek, mert ahogyan annak idején Puskás Öcsi megmondta: „kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci”. Az európai porondon ugyanabban a sorozatban indulnak, de még vakon sem lehetne egyenlő esélyeket adni egy hazai csapatnak és egy, az európai élvonalból érkező sztárcsapatnak.

Meglepetések persze történhetnek, de az aktuális árak mellett, a pénzügyi fair play szabályait betartva, a hazai labdarúgás az elkövetkezendő évtizedekben biztosan nem engedhet meg magának olyan sztárjátékost – ha csak nem nevel ki egyet –, aki megtölti a stadionokat, bevonzza a szponzorokat, és a feledhető középszerűségből kilendítő eredményekkel kecsegteti csapatát.

Mert rég volt már az, amikor a Steaua BEK-et nyert, de már az is csak történelem, amikor 2006-ban a Steaua a Rapid ellen játszott UEFA-kupa-negyeddöntőt – most csak nyújtózkodunk, de a takaró alól azonnal kilóg egy lábujj.