Hirdetés

Ötletelés tengerimalackákkal

Nem, nem és nem: az egyre dagadó tanügyminisztériumi és tanfelügyelőségi személyzet képtelen megérteni, vagy ha netán érti, akkor szólni bátortalan, hogy legyen végre vége a kísérletezgetésnek a tanulóifjúság kárára.

Molnár Judit

2013. április 14., 21:402013. április 14., 21:40

Nyakra-főre végeznek különböző tudományos tanfolyamokat, gyűjtik a címeket és a velük járó papírokat, és nem kétlem, hogy jártasak is az elsajátított tudományokban, csak a gyerekekhez nem konyítanak semmit.

Nem az évente csűrt, kavart, ülepített és felrázott érettségi ütemtervet róvom fel az adminisztratív hadnak, mert végeredményben a tizennyolc év körüli ifjú már-már felnőttnek mondható, s mint ilyen, megérti és el is fogadja a nála idősebbek gyarlóságát, ám az öt-hét éves gyermek, akinek még hamvas a veleszületett okossága, és nem tud mit kezdeni a nehezen, sok-sok verejték árán megszerzett felnőttbutasággal. Ő csak azt tudja, hogy az oviban vannak mondjuk húszan egy csoportban, ebből tizenegy ősztől abba a másik utcabeli épületbe fog járni, amit iskolának neveznek, hárman még villamosozhatnak is majd a város másik végébe, haton pedig, köztük ő is, marad az oviban, egy másik teremben. Nem érti, ahogy az aktatologatók sem azt, hogy a legfogékonyabb korú gyerekeken kísérletezgetni főbenjáró bűn.

Ha ennek a tengerimalackának nézett gyerkőcnek szerencséje van, és otthon a szüleinek van kedve és ideje megmagyarázni, hogy nem más ő, mint a többi gyerek, nem rosszabb, nem csúnyább, nem kevésbé szeretnivaló, csak máshol lakik. Mert nem is lakhat mindenki ugyanabban a házban, egy lakás túl szűk volna az egész ovi számára. Mondom, ez a jobbik eset. De ha a szülő siet, mérges, fáradt, odaveti, hogy csak, akkor a gyerek bezárul, gyanakvó lesz, s ha egy-két év múlva meglátja azt az ovis társát, aki az iskolának nevezett épületbe került, akkor lehet, hogy elgáncsolja, meghúzza a fülét-haját, kiabál utána, néhány év múlva talán pofon is vágja, s ha véletlenül összekerülnek a középiskolában, akkor máris kész a kívülálló számára érthetetlen konfliktushelyzet. Ha pedig a tanárok vagy az osztályfőnök nem tudja kezelni a bajt, akkor legfeljebb egy bőbeszédű esettanulmány hőseivé lépnek majd elő, de barátok nem lesznek soha. Hallani fogják viszont eleget az erőszakot elítélő prédikációt, talán épp olyanoktól, akiknek tíz évvel azelőtt fel sem tűnt, hogy a teremben kisgyerekek nyüzsögnek, nem pedig mosolygós tengerimalackák.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés