2013. április 14., 21:402013. április 14., 21:40
Nyakra-főre végeznek különböző tudományos tanfolyamokat, gyűjtik a címeket és a velük járó papírokat, és nem kétlem, hogy jártasak is az elsajátított tudományokban, csak a gyerekekhez nem konyítanak semmit.
Nem az évente csűrt, kavart, ülepített és felrázott érettségi ütemtervet róvom fel az adminisztratív hadnak, mert végeredményben a tizennyolc év körüli ifjú már-már felnőttnek mondható, s mint ilyen, megérti és el is fogadja a nála idősebbek gyarlóságát, ám az öt-hét éves gyermek, akinek még hamvas a veleszületett okossága, és nem tud mit kezdeni a nehezen, sok-sok verejték árán megszerzett felnőttbutasággal. Ő csak azt tudja, hogy az oviban vannak mondjuk húszan egy csoportban, ebből tizenegy ősztől abba a másik utcabeli épületbe fog járni, amit iskolának neveznek, hárman még villamosozhatnak is majd a város másik végébe, haton pedig, köztük ő is, marad az oviban, egy másik teremben. Nem érti, ahogy az aktatologatók sem azt, hogy a legfogékonyabb korú gyerekeken kísérletezgetni főbenjáró bűn.
Ha ennek a tengerimalackának nézett gyerkőcnek szerencséje van, és otthon a szüleinek van kedve és ideje megmagyarázni, hogy nem más ő, mint a többi gyerek, nem rosszabb, nem csúnyább, nem kevésbé szeretnivaló, csak máshol lakik. Mert nem is lakhat mindenki ugyanabban a házban, egy lakás túl szűk volna az egész ovi számára. Mondom, ez a jobbik eset. De ha a szülő siet, mérges, fáradt, odaveti, hogy csak, akkor a gyerek bezárul, gyanakvó lesz, s ha egy-két év múlva meglátja azt az ovis társát, aki az iskolának nevezett épületbe került, akkor lehet, hogy elgáncsolja, meghúzza a fülét-haját, kiabál utána, néhány év múlva talán pofon is vágja, s ha véletlenül összekerülnek a középiskolában, akkor máris kész a kívülálló számára érthetetlen konfliktushelyzet. Ha pedig a tanárok vagy az osztályfőnök nem tudja kezelni a bajt, akkor legfeljebb egy bőbeszédű esettanulmány hőseivé lépnek majd elő, de barátok nem lesznek soha. Hallani fogják viszont eleget az erőszakot elítélő prédikációt, talán épp olyanoktól, akiknek tíz évvel azelőtt fel sem tűnt, hogy a teremben kisgyerekek nyüzsögnek, nem pedig mosolygós tengerimalackák.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.