VEZÉRCIKK – Bár tudvalevő, hogy választási kampányban fokozott érzékenységről tesznek tanúbizonyságot a politikusok és az állami intézmények egyaránt, enyhén szólva is túlzás, amit Bukarest leművel a magyar külügyminiszter december elsejével kapcsolatos rendelete miatt.
2016. december 04., 19:162016. december 04., 19:16
Egészen pontosan arról van szó, hogy Szijjártó Péter megtiltotta a magyar diplomatáknak a részvételt a román nemzeti ünnepen való megemlékezéseken. Sőt a tárcavezető meg is indokolta a lépést: a magyaroknak nincs mit ünnepelniük december 1-jén, amikor 98 évvel ezelőtt, 1918-ban kimondták Erdély egyesülését a Román Királysággal. Nem tudjuk, hogy a magyar külgazdasági és külügyminiszter idei gesztusa összefüggésben áll-e a közelgő romániai parlamenti megmérettetéssel, az viszont egyértelmű, hogy a magyar államnak már jóval korábban egyértelművé kellett volna tennie, miként is viszonyul ehhez a naphoz. Mint ahogy az is hasznos lett volna, ha az RMDSZ nem csak most, kampány idején eszmél rá, miszerint december 1. csak gyásznap és veszteség Magyarország, valamint az elcsatolt területeken élő magyar közösségek szempontjából.
És itt nem is arról van szó, hogy bárki elvitatná Románia, a románok ahhoz fűződő jogát, hogy megünnepeljék december elsejét Bukarestben, Csíkszeredában, Kolozsváron vagy az ország budapesti nagykövetségén. Ahhoz viszont nagyfokú intoleranciára van szükség bárki részéről, hogy elvárja, miszerint ezen a napon a magyarok jó nagyokat mosolyogva eldiskuráljanak román testvéreikkel a történelem tanulságairól, a jószomszédi kapcsolatokról és egyebekről. Ugyan elmenne-e koccintani valamelyik román politikus vagy diplomata a bukaresti magyar nagykövetségre vagy a kolozsvári főkonzulátusra, ha ott éppen a második bécsi döntés évfordulójának tiszteletére rendeznek fogadást augusztus 30-án? A válasz egyértelműen – és magától értetődően! – nemleges.
Aki ezen kifogást keres, az nem akarja megérteni mások történelmi érzékenységét, és rossz úton keresi a román–magyar megbékélés módozatait. Aki azt állítja, hogy az effajta gesztusokkal és koccintásokkal a magyar érdekeket igyekezett képviselni – mint például Kelemen Atilla és Verestóy Attila 2002-ben a budapesti Kempinski Hotelben Medgyessy Péter és Adrian Năstase oldalán vagy Szász Jenő hét évvel később a Cotroceni-palotában –, az egyszerűen félrebeszél, és hülyének nézi az embereket. Akárcsak a román külügyminisztérium, amely most úgy beszél egy ország értékei és a nemzeti jelképek iránti tiszteletről, mintha ezeket az értékeket és jelképeket éppenséggel nem a román hatóságok taposnák sárba, amikor a magyar közösségről van szó.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Miközben a pártok képviselői arról beszélnek, hogy bátran állnak az esetleges előre hozott választások elé, egy-két kivétellel elmondható, hogy annyira hiányozna nekik, mint az egyszeri Georgescu-rajongónak egy LMBTQ-érzékenyítő tanfolyam.
Betelt a pohár a Bukarestbe sereglett állattartók körében, akik úgy érzik, zsákutcába jutott az ágazat. A tragikus helyzeten semmit nem változtat, hogy a tüntető gazdákhoz csapódott néhány tucat huligán összetűzésbe került a rendfenntartókkal.
Ahogy eljött az ősz, két, Ukrajnát érintő fontos témában is új fejlemények történtek: ha döcögősen is, de úgy tűnik, elindult a kisebbségek jogainak helyreállítása, közben pedig újraindult az amerikai békeközvetítés Moszkva és Kijev között.
Mit láthat a szeptember 7-én a tizenkettedik osztályt megkezdő, azaz a felnőttkor, a romániai felnőtt társadalom kapujában álló fiatal, ha kicsit visszatekint országa élére?
Hazatér a diaszpórában élők egy része. Nem tömeges jelenségről van szó, de a fogadásukat segítő „kupaktanácsok” megalakulása jelzi, hogy az önkormányzatok és állami hivatalok már számolnak ezzel. Kérdés, hogy a hazatértek közül hányan maradnak itthon.
Ha másban nem is, egy dologban biztosan jól teljesítenek a romániai pártok: a politikai káosz és instabilitás fenntartásában verhetetlennek bizonyulnak.
Futballszurkolóként nem tartom ördögtől való pazarlásnak, ha önkormányzatok százezreket, akár milliókat költenek nagy múltú helyi focicsapatokra. Azonban ez így nem mehet tovább.
Ötszáz évvel a magyar történelem egyik legsúlyosabb tragédiája után országszerte megemlékezésekkel és katonai tiszteletadással hajtottak fejet a mohácsi csata áldozatai előtt.
Amikor történelmünk egyik legtragikusabb eseményére, a mohácsi vész fél évezredes évfordulójára emlékezünk, hiszen emlékezni mindenkoron szent kötelesség, szükséges áttekinteni az előzményeket.
Továbbra is tapasztalható, hogy a választások óta szakadék húzódik az erdélyi és a magyarországi társadalom jelentős része között, ám az árok betemetése nem reménytelen – abban ugyanakkor jelentős szerep hárul az új magyar kormányra.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!