Hirdetés

Kiemelték az elsüllyedt vontatóhajó eltűntnek nyilvánított matrózai egyikének holttestét

hajó

A hajóroncsot a Midia kikötőbe vontatják

Fotó: Midia International

Kiemelték szerdán a Midia kikötő közelében elsüllyedt Astana vontatóhajó három eltűntnek nyilvánított matróza egyikének holttestét a roncs felszínre hozásakor – tájékoztatott a Midia Marine Terminal. A hajóroncs a román partoktól 8 kilométerre volt, 26 méter mélyen.

Krónika

2026. június 17., 20:392026. június 17., 20:39

A közlemény szerint a tengeri mentésre szakosodott ARAS Salvage vállalat munkatársai szerdán 14 óra 35 perc körül befejezték a vontatóhajó kiemelésének első szakaszát. A roncs 26 méteres mélységben, a Fekete-tengerben, a parttól mintegy 8 kilométerre volt – írta az Agerpres hjrügynökség.

A művelet a hajótestben lévő víz kiszivattyúzásával folytatódik, ami várhatóan akár 12 órát is igénybe vehet. A vizet speciális szivattyúkkal távolítják el anélkül, hogy behatolnának a hajó belsejébe.

Hirdetés

A Midia Marine Terminal tájékoztatása szerint az ARAS Salvage búvárai a vontatóhajó kiemelésének előkészítése közben találták meg az egyik eltűnt matróz holttestét, amit később kiemeltek és a Midia kikötőbe szállítottak.

Ugyanezt az eljárást alkalmazzák a roncs kiemelése során az eltűntként nyilvántartott további két tengerész esetében is.

A vontatóhajót várhatóan a hét végén vontatják a rakparthoz. A Midia Marine Terminal május 22-én jelentette be, hogy az ARAS Salvage megkezdte a márciusban elsüllyedt vontatóhajó kiemelésének előkészítő munkálatait. Az Astana vontatóhajó március 18-án borult fel és süllyedt el a Midia Marine Terminal tengeri termináljánál végzett kikötési manőver közben. A balesetben két tengerész meghalt, hármat eltűntnek nyilvánítottak.

korábban írtuk

FRISSÍTVE - Elsüllyedt egy hajó a román partoknál, halálos áldozat is van, keresik a legénység tagjait
FRISSÍTVE - Elsüllyedt egy hajó a román partoknál, halálos áldozat is van, keresik a legénység tagjait

Elsüllyedt szerdán reggel egy vontatóhajó a Fekete-tenger romániai partjai közelében, a midiai kikötőtől nem messze – adta hírül a katasztrófavédelem.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál

Készültségben vannak a Konstanca megyei hatóságok, miután lakossági bejelentés érkezett egy Costinești-nél talált drónról – tájékoztatott csütörtökön Adrian Picoiu prefektus.

A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál
A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál
2026. augusztus 13., csütörtök

A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál

Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Újabb dróntámadások a román határ közelében, légtérsértés is történt

A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.

Újabb dróntámadások a román határ közelében, légtérsértés is történt
2026. augusztus 13., csütörtök

Csütörtöktől leáll a cernavodai atomerőmű, importból kell pótolni a hiányzó áramot

A Duna alacsony vízállása miatt csütörtökön reggel megkezdődött a cernavodai atomerőmű lekapcsolása az országos villamosenergia-hálózatról.

Csütörtöktől leáll a cernavodai atomerőmű, importból kell pótolni a hiányzó áramot
2026. augusztus 12., szerda

Energiaügyi minisztérium: van elég áramtartalék az atomerőmű kiesése esetén is

Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a cernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.

Energiaügyi minisztérium: van elég áramtartalék az atomerőmű kiesése esetén is
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Újraindult a kataszteri hivatal e-Terra informatikai rendszere, de még nem minden szolgáltatás áll rendelkezésre

Szerdán újraindult az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) korábban kibertámadás miatt leállt e-Terra informatikai rendszere – közölte szerdán a kormány.

Újraindult a kataszteri hivatal e-Terra informatikai rendszere, de még nem minden szolgáltatás áll rendelkezésre
2026. augusztus 12., szerda

Ideig-óráig nyújtott segítséget a Duna elterelése, elkerülhetetlen az atomerőmű 2-es reaktorának leállítása

A Duna vízszintje Cernavodánál 182 centiméterre csökkent, emiatt csütörtök reggel megkezdik az eljárást az atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött körülmények közötti leállítására – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter szerdán.

Ideig-óráig nyújtott segítséget a Duna elterelése, elkerülhetetlen az atomerőmű 2-es reaktorának leállítása
2026. augusztus 12., szerda

Atomerőmű-leállás: nagy a baj, a következő tíz napban nem lehet újraindítani a létesítményt az igazgató szerint

A cernavodai atomerőmű második reaktorát a következő 10 napban nem lehet újraindítani, mivel a hidrológiai előrejelzések a Duna vízhozamának és vízszintjének folyamatos csökkenését jelezik – jelentette ki Romeo Urjan, a létesítmény igazgatója.

Atomerőmű-leállás: nagy a baj, a következő tíz napban nem lehet újraindítani a létesítményt az igazgató szerint
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Orosz drónokat semmisített meg a román haderő a Neptun Deep gázmező közelében

Két Gerbera típusú drónt semmisítettek meg kedden délután a román hadsereg tűzszerész búvárai a kizárólagos gazdasági övezetben, Konstancától körülbelül 90 tengeri mérföldre (kb. 165 kilométerre), a Neptun Deep gázmező kitermelési területén.

Orosz drónokat semmisített meg a román haderő a Neptun Deep gázmező közelében
2026. augusztus 11., kedd

A kommunista ipar mítosza: eladhatatlan termékek, hamis jelentések és energiahiány

A kommunista ipar koránt sem volt annyira hatékony, mint ahogyan azt állítják; számos gyár veszteségeket könyvelt el, problémákkal és hiányokkal küzdött, a valóságot pedig hamis jelentésekkel palástolták.

A kommunista ipar mítosza: eladhatatlan termékek, hamis jelentések és energiahiány
2026. augusztus 11., kedd

Ha az atomerőmű működését nem is tudták segíteni, a fémtolvajoknak azért még jók a Dunába süllyesztett uszályok

A Konstanca megyei rendőrség büntetőeljárást indított, miután két, motorcsónakban tartózkodó személy a gyanú szerint megpróbált alkatrészeket ellopni a Dunába süllyedt uszályokról.

Ha az atomerőmű működését nem is tudták segíteni, a fémtolvajoknak azért még jók a Dunába süllyesztett uszályok
Hirdetés
Hirdetés