2009. március 12., 11:372009. március 12., 11:37
Csupán annyit kellett volna tennie, hogy megadja nekik a bankszámlaszámát, befizeti a kezelési és ügyintézési díjat, és ők majd intézkednek a továbbiakban. Nem tudom, mi lett aztán, mert nem jelentkezett többé. Gondolom, most már valamelyik egzotikus üdülőhelyen áztatja a lábát az óceán kékjében, közben meg a fűszoknyás szöszik finom koktélokkal kényeztetik. Jó neki – irigykedtem. Másnap én is kaptam egy e-mailt, amiben azt írták, pontosan egymillió angol font van számomra félretéve. A meglepetés, ami kiült az arcomra, hirtelen leejtette az állam. Amikor összeszedtem a mimikai izmaim, láttam, nincs más tennivalóm, csak a címem kell megadnom, és már jön is a kövér csekk. Egye fene, gondoltam. A nagy testvér úgyis minden percben figyel, mit számít, ha megadom a címem, már mindent tudnak rólam. Megadtam nekik. Vissza is írtak hamar, mert annyira nekem akarták adni azt a pénzt, hogy valakit azért fizetnek, lesse, mikor jelentkezem. Azt írták, rendben van, Európa bármelyik részére elhozzák az utalványt, csak egy bizonyos Mister angliai lakáscímére el kell küldenem egy itteni átlagfizetés háromszorosát, mert meg kell ám fizetni az értékes küldemény felügyeletét. Ez a Mister biztosan biciklivel, inkognitóban hozza a papírt, és sutyiban, az éj leple alatt majd belopja a párnám alá. Ezt a díjat meg majd ő kezeli, hiszen kell egy jó kerékpár neki, meg hátizsák is, sok szénhidráttal, a kimerültség enyhítésére. Kezelési díj, ami egyenesen az ő kezébe megy. Nem bízzák a véletlenre, nincs benne sem a bank, sem a postás. Az a sanda gyanú merült fel bennem, hogy ma is elmarad a rekordnyereményem. Ám egy cseppet sem aggódok, mert holnap majd biztosan kapok egy újabb levelet, amelyik arról értesít, én lettem a százmilliomodik klikkelő, és enyém a fél spanyol Riviéra, csupán pár száz dollárt kell fizetnem a papírokért. Az az egyetlen baj, hogy ezek a levelek mindig hó végén jönnek, amikor épp sem nálunk, sem a szomszédban nincs egyetlen zöldhasú sem a családi széfben. Általában négy napon belül jelentkezni kell a pénzzel, másként elesik a nyereményeső.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.