VEZÉRCIKK – Az anyanyelv nemzetközi napjáról sokféleképpen meg lehet emlékezni: felolvasásokkal, előadásokkal, könyvbemutatókkal, konferenciákkal, netán villámcsődülettel vagy „partizánakciókkal”. Ám idén az élet úgy hozta, hogy február 21-én Kolozsváron leginkább a megyei törvényszék „tett ki magáért” e jeles napon azzal, hogy alapfokon kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezésére kötelezte a kincses város polgármesteri hivatalát.
2017. február 22., 23:292017. február 22., 23:29
A mosolyt fakasztó, szívmelengető egybeesés minden bizonnyal a véletlen szüleménye: bár csak később közlik a részletes indoklást, nehezen hihető, hogy a bíróság az UNESCO által 1999-ben elfogadott világnap, a Föld nyelvi sokszínűsége és gazdagsága előtt tisztelegve adott (részben) igazat a felperes Minority Rights Egyesületnek. Hiszen ennél jóval megalapozottabb érveket is felsorakoztattak a nyelvi érvényesülésért harcoló civilek, akik joggal hivatkozhattak egy 2002-es kolozsvári tanácshatározatra, a 2001-es közigazgatási törvényre, illetve annak 2006-os módosítására, vagy a román–magyar alapszerződésre, nemzetközi keretegyezményekre.
Az évek óta húzodó pereskedésben most ismét csatát nyertek a kolozsvári anyanyelvhasználatért harcolók – ezért minden elismerés megilleti az ügyet képviselő jogászokat, civil aktivistákat és az őket támogató lakosokat. Az újabb diadal akkor is rendkívül figyelemreméltó megvalósítás, ha sajnos tapasztalatból tudjuk: egy alapfokú döntés még semmire sem garancia. A polgármesteri hivatal ugyanis – csakúgy, mint a korábbi, alapfokon szintén elveszített per után – ismét fellebbez. Az Emil Boc vezette intézmény újból elővett magyarázkodása szerint azért nem hagyhatják annyiban az ügyet, mert állítólag a Számvevőszék vagy tulajdonképpen bárki feljelentheti őket károkozás vádjával – merthogy nem védték a végsőkig a pereskedésre, kártérítésre „elúszó\" közpénzt.
Az indoklás röhejes, ha végigolvassuk a Kolozs megyei törvényszék hétfőn közölt, röviden megfogalmazott ítélethirdetését: a bíróság döntése szerint a polgármesteri hivatal 50 lejt köteles fizetni a felperesnek perköltségek címén. És mivel köztudott, hogy a Minority Rights Egyesület győzelem esetén magára vállalta a helységnévtáblák kihelyezésének költségeit, finoman szólva gyenge érv arra hivatkozni, hogy majd az önkormányzat költségvetését alapjaiban megrengető pénzügyi vizsgálat indul a városháza ellen, miközben a polgárok futószalagon indítják a pereket adólejeik elherdálása miatt.
Persze egy egyszerű városi tanácshatározat meghozatalával minden aggodalom okafogyottá válna, de hát hiába a sok ígéret, multikulti maszlag, koalíciós megállapodás: nem és nem. Előbb vagy utóbb. Majd. Mert a kolozsvári többnyelvű helységnévtáblák ügye a nehezen feledhető Funar-korszak egyik utolsó, jelenünkbe tekeredő nyúlványa, amely ma is jól megbújik, zavartalanul élősködik a bukaresti nagyromán politika fősodrában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!