2009. október 12., 11:152009. október 12., 11:15
A nacionálkommunista diktatúra elnyomásának kitett kisebbségi tragédiáját, mondanivalóját talán senki nem képes jobban átélni és megérteni, mint az, aki ugyanabban a cipőben járt. A nyolcvanas években Erdélyt elhagyni kénytelen magyarok tízezrei közül bizony sokan magukra ismernek a Szekuritáté által üldözött, náci szimpátiával, prostitúcióval, valutaüzérkedéssel és még tucatnyi, ehhez hasonló igaztalan vádakkal illetett sváb értelmiségiben, akinek esze ágában nem volt elhagyni szülőföldjét, a vörös terror közepette azonban úgy érezte, megfullad, ha marad.
Vagy aki ma is kíméletlenül képes kimondani olyan, az itthon maradottakból fásult legyintést kiváltó alapigazságokat, miszerint a forradalomnak nevezett hatalomváltáskor az egykori nómenklatúra emberei nemhogy büntetlenül megúszták, de köszönik, jól elvannak az államapparátus különböző vezető posztjain. Hasonlóképpen ismerős sokak számára a Müller által lefestett otthontalanság érzete, amiben közrejátszott, hogy Romániában németnek, az anyaországban, Németországban pedig románnak számított (helyettesítsük csak be szépen a németet a magyarral).
Herta Müller elismerése ugyanakkor felér egy mítoszrombolással is: határozottan
rácáfol Románia alkotmányban rögzített nemzetállamiságára, amelyhez a bukaresti politikum ma is kíméletlenül ragaszkodik. Bizonyítja, hogy ez az ország a kommunista diktatúra által végrehajtott etnikai tisztogatás, a nemzetiségek – zsidók, szászok, svábok – kiárusítása ellenére is megmaradt többnemzetiségűnek, ráadásul a kisebbségek olyan értéket képviselnek, amellyel hozzájárulnak az illető ország gyarapodásához, hírnevéhez, és nem gátolják, csorbítják azt. Az idei irodalmi Nobel kitüntetettjének érdeme, hogy román értelmiségiek immár nyíltan bátorkodnak döntögetni ezt a tabut is. Ezért is elismerés illeti Herta Müllert.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok