Népszavazási indulatok

Miközben a budapesti kormány álláspontja az, hogy nemmel kell szavazni a kötelező betelepítésre, mivel csupán így sikerül megvédeni a nemzeti szuverenitást és magát az európai kultúrát, a másik oldal egyrészt tagadja, hogy az EU brüsszeli vezetése kötelező betelepítést akar, másrészt azzal vádolja a kabinetet, hogy csupán belpolitikai céljai vannak a referendummal.

Nos ha a kormányoldal álláspontja, amely szerint az első, Brüsszel által az EU tagállamai között szétosztani akart 160 ezer migráns csupán a kezdet, és egy, akármilyen kis kontingens befogadása alapot teremt a korlátlan betelepítésre, még nem igazolódott be, annyi az elmúlt heti brüsszeli nyilatkozatok alapján bizonyos, hogy az eddigi kvótákról nem kívánnak lemondani. Ami valóban sérti a tagállami szuverenitást, hiszen tényleg jogában áll minden közösségnek eldönteni, kit fogad be, és kit nem.

Az ellenzéki vádak másik eleme, miszerint a népszavazásnak csupán belpolitikai céljai vannak, részben igaz is lehet. A közbeszéd tematizálása, a saját tábor felrázása, aktiválása is valószínű cél, mint ahogy az is, hogy felmérje az erőviszonyokat. Ehhez pedig a kormány által évek óta megkezdett, a gyakran – a migránsválságban pedig különösen – teszetosza és tehetetlen, elavult ideológiák béklyójában vergődő uniós vezetőkkel szemben alkalmazott, jól bejáratott „szabadságharcos” retorika tűnt a legalkalmasabbnak.

Ugyanakkor a külpolitikai vonzatok is egyértelműek – ezt igazolja egyrészt a referendumot övező nemzetközi figyelem, másrészt pedig az, hogy a sikeres és érvényes referendum valóban erős választópolgári felhatalmazást ad a kormánynak a Brüsszellel, illetve a többi nemzetközi partnerrel folytatandó további egyeztetéseken. Arról nem is beszélve, hogy ha Brüsszel továbbra sem tesz le az eszelős tervről, hogy a nyugati tagálla­mokba érkező bevándorlók „fölöslegét” a többi tagállam között terítsék el, mások számára is precedens lehet.

Arra nem is érdemes sok szót vesztegetni, hogy egyes ellenzéki politikusok szerint a kormánynak le kell mondania, ha a referendum nem lesz érvényes. Bár ez az eredmény valóban presztízsveszteséget jelenthet, nem parlamenti választásról van szó, másrészt az már úgyis borítékolható, hogy a nem szavazatok elsöprő többségben lesznek.

A referendum a közbeszédben, a sajtóban, a nyilvános fórumokon is felkorbácsolta az indulatokat. A nem szavazat melletti kampányban számos visszás elem köszön vissza, kezdve attól, hogy minden migráns terrorista és erőszaktevő, egészen addig, hogy az ellenzéki városokba telepítik majd a „kvótamigránsokat”. Ugyanakkor a másik oldal megnyilvánulásai sem kevésbé vissszásak, az egzaltált gesztusoktól egészen a tőlük eltérő véleményen lévők emberségének kétségbe vonásáig terjednek. Mivel a kettős állampolgárok Erdélyben is szavazhatnak, itt sem hiányoztak az ellentmondásos gesztusok.

Akadt, aki lemondott a magyar állampolgárságáról – az nem derült ki, hogy mit akart elérni, de legalább a tizenöt perc hírnév kijárt neki. Olyan is volt, aki a holokauszt áldozatainak emlékét is megsértve a holokauszthoz és az örmény népirtáshoz hasonlította a népszavazást, de a legmélyebb pont az a nyilatkozat, amelyben a nevüket bátran nem vállaló szerzők egyrészt megpróbálják szembeállítani az anyaországi és az erdélyi magyarokat, másrészt közvetve kétségbe vonják a nem szavazat mellett kiállók emberségét, amikor arra buzdítanak: az erdélyiek bojkottálják a szavazást, hogy ezzel bizonyítsák: ők „emberségesebbek”. Pedig hát ez nem más, mint szelektív humanizmus – az Európába érkező idegen kultúrájú tömegek tagjaiban tisztelik az embert, a családjukért, közösségükért aggódó őshonos európai polgárokban azonban nem: ők, ha nem mondanak igent a betelepítésre, akkor embertelenek.

Szögezzük le: aki úgy érzi, nem akar szavazni, vagy ha igen, akkor is igennel, nem nemzetáruló – joga van ehhez az állásponthoz. Mint ahogy az sem embertelen, velejéig gonosz „nem keresztény”, aki mindenképpen szavazni akar, és nemmel voksol. Hiszen az igazi menekültek megsegítését senki nem utasítja el, ehhez azonban nem kell idehozni őket – erre szolgálnak a hazájukhoz közeli, biztonságos országokban létrehozott menekülttáborok. Ezért aki úgy érzi, ez a helyes döntés, az nyugodt szívvel tegye meg, ne törődjön azzal, milyen jelzőkkel dobálóznak egyes, a józan észtől elrugaszkodott, mértéket vesztett megmondóemberek.