2011. március 11., 09:352011. március 11., 09:35
Kissé meg is lepett, amikor bizonyos államhatalmi szervek azzal bíztak meg, hogy kerítsem elő ezt az urat. Nem dicsekvésből mondom, de úgy tűnik, nem lehetett akárki az illető, ha engem küldtek a felkutatására. Közel állhatott bizonyos személyekhez, és már ezzel is túl sokat mondtam. Mindenesetre a parancs úgy szólt, hogy találjam meg élve, vagy holtan, nekik mindegy. Szimatom némi kérdezősködés után egyenesen a városszéli erdőbe vezetett. Korán volt még, a növényzetre telepedett harmattól átnedvesedett a nadrágszáram. Amint nyomok után bóklásztam, az erdőt átszelő folyócskához érkeztem, melynek túlpartján egy rémült alakot pillantottam meg. Észrevettem, hogy a rémült ürge nyakán acél vasbilincs van, azon vastag lánc, amelyet egy fához erősítettek. Jó napot, köszöntem illedelmesen a fához láncolt, rémült embernek. Jó napot – mondta amaz –, szép időnk van. A közeli bokorban megcsillant valami, jól ismertem ezt a villanást: távcsövek lencséjén törik meg így a fény. Két fényes kör helyett azonban csak egyet láttam megvillanni, így jobbnak láttam, ha a beszélgetés során nem érintünk kényes témákat. Valaki távcsöves puskával vette célba a fához láncolt embert. Úgy látom, épp nem siet sehová, próbáltam elviccelni a dolgot, amin a fához láncolt alak el is mosolyodott, de a tekintetéből kiolvastam, hogy szívesen megforgatna a zsigereimben egy bivalynyúzó kést. Önnek jók a meglátásai, mondta vékony hangon amaz, majd kis idő múlva hozzátette: egy kicsit fennebb a folyón van egy sekélyes rész, ott jöttem át ide. Kitaláltam a nyomokból, ha megvár, csatlakozom magához, mondtam, és ettől a láncra vert embernek megint a bivalynyúzó kés jutott eszébe. Tíz percig sem kellett gyalogolnom, máris elértem a sekélyes részt, amiről a másik beszélt. Ahogy kőről kőre ugrálva átértem a túlpartra, alaposan végigfürkésztem a lombokat. Tudtam, ha nem vagyok elég gyors, megbízóim ezüstfejű botokkal üthetik az eltűnt öltönyös nyomát, és az enyémet is. Óvatosan közeledtem a megláncolt ember felé, miközben jobb kezemre ezüstözött boxert húztam, a ballal pedig – bal kézzel lövök jobban – revolveremet vontam elő. Hiába voltam azonban óvatos, abban a pillanatban, hogy a lombok között megpillantottam a láncra vert embert, valaki puskát szegezett a hátamnak. Le tudtam volna ugyan fegyverezni, de a közeli bokrokból még két puska távcsöve villant rám. Jobbnak láttam tehát, ha átadom lőfegyveremet és ezüstözött boxeremet a hátamnak fegyvert szegező illetőnek. Jól van, kistestvérem, mondta a medveformájú ember, majd kezet nyújtott és bemutatkozott: Ivan Ivanovics Pataki hivatásos ellenálló. Hallottam rólad, mondtam, komoly fejtöréseket okozol bizonyos embereknek. Bizonyos emberek nyugodtan a szájukkal illethetik bizonyos testrészemet, mondta elvigyorodva Ivan Ivanovics Pataki. Mi is hallottunk ám rólad, Rajmund Arisztid ügynök és jobb, ha tudod, semmi közünk hozzá, de a te öltönyös embered meztelen holtteste itt van nem messze az erdőben, ami azt illeti, már jócskán megcsócsálták a prérikutyák, akik bizonyos emberek parancsára szöktek meg az állatkertből. Most, hogy ezt megtudtam tőled, már nem sietek, mondtam, és a fához láncolt emberre sandítottam. De mondd csak, Ivan Ivanovics Pataki, mért van szükség az ellenállásra – kérdeztem a medveábrázatú gerillát –, a rendszerre igazán nem lehet panaszod. Az alma illata akkor a legfinomabb, amikor már megjelentek rajta a rohadás apró foltjai, mondta amaz. Köszönöm a jó tanácsot – mondtam –, meg fogom jegyezni. Eszes fickó vagy – bólintott az ellenálló, miközben emberei eloldották a fához láncolt alakot –, tudod, hogy mik a játékszabályok. Már tudtam, hogy nem rablókról van szó, az eddig láncra kötött ember batyujával együtt iszkolt el a fák között. Szabadság, egyenlőség, kis testvérem – veregette meg bizalmasan a vállamat Ivan Ivanovics Pataki, miután a nyakamra illesztette a bilincset, majd elrejtőzött a közeli bokorban, és célba vett a medveölő puskájával. Szerencsére nem kellett sokat várnom, hamar jött egy szerencsétlen, aki nyakába vette a láncomat. Bizonyos embereket nagyon bosszantottak az Ivan Ivanovics Pataki-féle ellenállók, nem mertek azonban megszabadulni tőlük, mert úgy nem lett volna, aki közbelépjen, ha az alma rohadni kezd. Az öltönyös testét valóban alaposan megcsócsálták a prérikutyák. Csak egy ujjpercét vittem magammal, a DNS-vizsgálathoz az elég. Ahogy kiértem az erdőből, az égen megpillantottam a héliummal töltött embert, a halálra ítélt nemzeti hőst. Nem dicsekvésből mondom, de a héliummal töltött ember nekem köszönhetően került oda, ahova került.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.