2009. október 15., 12:132009. október 15., 12:13
Egy szakértői kormány azonban csak akkor tudná jól végezni a munkáját, ha a politikusok hagynák dolgozni. Márpedig erre semmilyen garancia nem létezik; a hazai politikai rendszer nem teszi lehetővé, hogy a politikusok kizárhatók legyenek az egyenletből.
Emlékezzünk csak vissza, a mindenki által elismert Mugur Isărescu jegybanki elnök is milyen szánalmas volt miniszterelnöki minőségében. Milyen visszatetsző volt, hogy az őt előre toló pártok megkötötték a kezét. Egy lépést sem tehetett a politikusok nélkül, akik a döntés jogát megtartották saját hatáskörben, épp csak a döntés következményei miatti felelősséget ruházták át a kijelölt bábjukra.
Ezért nem lenne hát jó, ha Klaus Iohannis ülne a miniszterelnöki székbe. Jelölése egyébként érdekes lélektani jelenségre világít rá. A román politikai pártok ismerik saját praktikáikat, ezért egymásban sem bíznak. Azt gondolják, a másik is ugyanazokkal az eszközökkel élne, amelyeket ők maguk szoktak bevetni, ezért tartanak egymástól. Így hát olyan valakit keresnek, aki a rendszeren kívülről jön, aki nem is román. Klaus Iohannisra olyanszerűen esett a választásuk, mint egykor a Hohenzollern-Sigmaringen családra, amelyiknek a trónt ajánlották fel.
Iohannis miniszterelnöksége a sajátos erdélyi magyar szempontoknak sem felelne meg. Még ha el is hisszük Nagyszeben polgármesteréről, hogy nagyobb empátiával viszonyulna a kisebbségi kérdésekhez, miniszterelnöksége hamis üzenetet közvetítene kifelé a romániai állapotokról. Azt üzenné, hogy példaértékűen rendezett a kisebbségek helyzete.
Különben nem kerülhetne egy kisebbségi szervezet elnöke a miniszterelnöki székbe. Ez a következtetés pedig alighanem valamennyi erdélyi magyar mindennapi tapasztalatának ellentmond. Iohannis kormányzása tovább csökkentené annak a valószínűségét, hogy az erdélyi magyar autonómia valaha is révbe jut.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok