JEGYZET – A véghajrában zúdultak a távozó felkentek vagyonával kapcsolatos hírek: attól függően, hogy a fennhangon magukat függetlenként hirdető tévéállomások melyik szekértábornak kötelezték el nyakig magukat, az ellentáborból halászgatták az elrettentő példákat.
2016. december 11., 19:482016. december 11., 19:48
Röpködtek az eurómilliók, elemezgették, ki honnan és kinek tovább, meg hasonlók. Nem azért teszem szóvá, mert sajnálom a hírszerkesztőket a vérverejtékes infógyűjtésért, ugyanis a közéletet egy kicsit is figyelők közül majdnem mindenki tudja: egyik csapat sem jobb a Deákné vásznánál, vagy, hogy elkerüljem a személyeskedést meg a Deáknékkal a hosszas pereskedést, inkább maradok az egyik kutya, másik ebnél. Különben sem szokásom – még jelképesen sem – mások zsebében turkálni, illetve bankszámlájuk felől kérdezősködni, mivel elvem, hogy a pénz nem életcél, hanem az élhetőség eszköze. Végső soron elfogadom, ha valakinek folyton csak a ropogós bankók körül forog az agya, az ő baja, de a vágyálmainak beteljesítése ne az adófizetők kárára történjék.
Holott épp itt a hiba: nemcsak hogy így történik, de a kampányszerű számolgatásokat szinte soha nem követi az igazi elszámoltatás. Ugyancsak propagandacélból, egyik-másik kevésbé ügyes, vagy a kezdő játékosságig sosem, legföljebb a kispadig eljutónak eszébe jut olyan törvényről beszélni, ami igenis elszámoltatná, sőt visszaszerezné a közpénzek lefölözéséből vagy egyszerű zsebre vágásából, csúszó- és mászópénzekből kerekített bankszámlákról az összegeket.
De a törvény emlegetése hamar elhal, vagy mert vége a kampánynak, vagy mert kegyesen az illetőt is beveszik a nagy csapatba, és minden megy szépen tovább a maga útján. A véghajrában a kölcsön adott milliók voltak terítéken, illetve az agyalás, honnan is sikerül egy „egyszerű” képviselőnek vagy szenátornak ennyi pénzt csak úgy kölcsönadnia. Szegények, már majdnem megkönnyeztem az országocskáért és népecskéért robotolókat, amikor felötlött, hogy érdekes mód a saját egekbe szökő jövedelmük, nyugdíjuk, a napidíj, az útiköltség és mit tudom én, még mi minden megszavazásakor csodák csodája mindig, mint a szorgalmas méhecskék a napi munka után a kaptárba, úgy sorjáztak be a terembe a nekik „járókat” megszavazni. És ilyen alkalmakkor – újabb csoda! – nem gyalázták egymást, de nyájas udvariassággal tettek eleget az etikett szabályainak: nehogy már ilyen apróságon bukjon el „a jól megérdemelt” jövedelemnövelés, és ne lehessen mit számolgatnia!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!