2009. szeptember 29., 09:592009. szeptember 29., 09:59
Azonban a tévéműsorokra is igaz az, ami minden másra: a kor önmagában nem predesztinál arra semmit, hogy minőségi is legyen, másrészt sokáig érdemi konkurenciája sem volt, hiszen a kereskedelmi csatornák reggeli műsoraiban zömmel bulvártémákon csámcsognak.
Ami viszont a Nap-keltére levakarhatatlanul ráragadt, amiért mára vállalhatatlan branddé vált, az a szakmaiatlanság, a szemérmetlen pártosság ódiuma: már indulásától kezdve a jelenleg balliberálisnak nevezett oldal iránt mutatott feltűnő intenzitású jóindulatot, ezen politikai irányzat képviselőihez törleszkedett készséges ölebként, miközben a jobboldalt – gyakran manipulatívan, néha kendőzetlenül – közszolgálati csatornán futó, komoly műsorhoz méltatlan hangnemben ócsárolta.
Félreértés ne essék: nem a benyalás irányával van bajunk, hanem a tényével. Ha Verebes István, Betlen János, illetve korábban Aczél Endre vagy Orosz József nyelve a parlamenti patkó jobboldalán ülők ülepét kereste volna ugyanilyen lelkes csapásokkal, ugyanolyan méla undorral kapcsoltunk volna más csatornára, mint így. (Mindemellett nem feltétlenül tartjuk jó ötletnek, hogy a jobboldal mindeddig bojkottálta a műsort – egy politikusnak ellenséges térfélen is állnia kell a sarat, sőt.)
A köztévé egyébként egész tűrhető eredménnyel dobta össze az új reggeli műsort, a Ma reggel cím ugyan magán hordozza a sietség jeleit, de már maga a stúdió berendezése is lényegesen tetszetősebb a tágas terekkel, világos hátterekkel és fehér bőrkanapékkal. Persze a Nap-kelte stúdiójánál, amely még most is az 1989–90-es évek hangulatát idézte, és olyan volt, mintha egy délután, a rokonokkal és haverokkal alakították volna át fehérneműraktárból tévéstúdióvá, talán még a régi-új műsorvezető, Süveges Gergő nappalija is alkalmasabb helyszín lett volna.
Mindenesetre a korábbi, statikus beállításokat felváltó, a stúdió legváratlanabb szegleteiben elhelyezett, mozgó kamerák már a vizuális élményen is sokat javítanak. A tegnapi, első műsor amúgy hozta, amit hozhatott, Süveges Gergő rutinos műsorvezető, és még a hitelessége sem kopott meg. Kérdés ugyanakkor, hogy érdemes volt-e átmenteni az előd Kereszttűz rovatából ismert három pulpitust. Bár tény, hogy ez a dizájnelem a legismertebb és legnépszerűbb Nap-kelte-rovat védjegye volt, éppen ezért nem ártott volna valami újat kitalálni.
A változást ugyanakkor jelezte, hogy már az első adásban megjelent Semjén Zsolt KDNP-elnök, aki annak idején meghirdette a jobboldal bojkottját a Nap-kelte ellen. Persze nem feltétlenül ez az új műsor legnagyobb érdeme, és remélhetőleg nem is az a cél, hogy a továbbiakban a jobboldali politikusok érezzék jól magukat a műsorban a baloldaliak helyett.
A kiegyensúlyozott műsor ismérve, hogy a lényegbe vágó, felkészültségről tanúskodó kérdések özönében bármely politikus kényelmetlenül feszeng a bőrkanapén, miközben mi a képernyő előtt ülve jóleső érzéssel konstatáljuk: a köztévé reggeli műsora végre a szakmaiságról szól a párthűség helyett. Ha nem így lesz, a váltásnak nem volt sok értelme.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok