JEGYZET – Szigorú, katonás hangon szólít meg valamiféle napiparancs a frászbukon: oszd meg, hogy mindenki lássa!
2016. augusztus 07., 19:002016. augusztus 07., 19:00
Bevallom, hogy már zsenge gyermekkoromban sem szerettem, ha valaki parancsolgatott nekem, vagy egyszerűen csak programot csinált – előzetes megbeszélés nélkül. Mondhatni lelki allergiás kiütéseket kaptam, ha azt hallottam: kell! Nem, nem kell, csak meghalni kell, minden más egyebet lehet. Ha szépen mondják, ha logikus, értelmes a kérés, az igen. De hogy kellene?! Azt már nem!
Az évek során jó sokszor be is vertem emiatt az „allergiám” miatt a fejemet, voltak olyan főnökeim, akiknek emiatt épp tőlem lett allergiájuk, de most ne az én kalandjaimról beszéljünk a különböző parancsokkal, hanem a világháló jólneveltségi hiányáról. Persze tudom, hogy nem a net, nem a fejlett technológia a hibás, hanem a működtető emberek. Akik azt hiszik, hogy amiért őket érdekli a racionális étrend, a természetgyógyászat, valamilyen gagyi banzáj vagy hasonlók, másoknak is ugyanúgy tetszenek, sőt tövig rágják a körmüket, mikor kapnak már végre valami hasonló infókat. Eltűnt kisgyereküket kereső szülők üzenetét például mindig megosztom, mert a kisgyerek könnyen elcsámborog, észre sem veszi, és már nem is tudja, merre jár.
A másik bajom ezzel a parancsolgatással az, hogy ha esetleg megosztok egy számomra ismeretlen – ismerőseim ismerőseinek az ismerőse által feltett és általam megosztásra ítélt anyagot, rám sütik, hogy egyik vagy másik szekértábor szócsöve lettem. Előfordult már ilyesmi, s amikor mondtam, hogy nem tudom, miről van szó, és egyébként sem szokásom a „szócsövezés”, akkor derült ki a jóhiszemű megosztás turpissága. És engem még inkább megerősített abban, hogy ne hallgassak a rám reccsenő napiparancsokra.
A másik nagyon zavaró posztolás a nyálas, siránkozó kéregetés. Az érzelmi zsarolás. Hogy az én megosztásomtól függ X-nek vagy Y-nak az élete, gondoljak csak bele, és sürgősen továbbítsam a kérelmet. Nem továbbítom, mert nem hiszek az egyetlen klikk pénzvonzó erejében. Végül még egy nagyon dühítő frászbukszokás: a kamu halálhírek. Gusztustalan, érzéketlen bárkinek is az egészségével és különösképpen a halálhírével játszadozni. Hogy miért hiszem el? Épp azért, mert csak meghalni kell, az élet egyetlen biztos pontja a halál, amit kevesen tudnak előre betervezni. Annak, akinek ilyesmi jutna eszébe, ajánlom, gondoljon arra, mit szólna, ha saját halálhírét olvasná?! Halálra nevetné magát?!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!