2011. október 10., 07:372011. október 10., 07:37
Hallom, hogy választott kinevezettjeink is erre készülnek: törvényben előírni, hogy semmiféle hivatalos szembesülésen, de különösen a törvényszékek falai között ne lehessen rövidgatyában és strandpapucsban megjelenni, csakis „megfelelő” öltözékben. Amikor először hallottam a javaslatot hírelni, gyorsan ellenőriztem a lakásban található többrendbeli naptárokat, hátha elfelejtettem előre- vagy hátralapozni, és közben április elsejénél tartunk. De nem, a bebolondítások napja rég elmúlt, és még sokára lesz újabb, úgyhogy nem vicc az előírás. Ám lássuk csak, mi bajom nekem ezzel a törvénnyel?! Hát kérem szépen, tudtommal az öltözködési illemszabályokat abban a sokat emlegetett gyerekszobában, az életbe indulás első esztendeiben szívja magába az ember fia és lánya.
A szüleitől, nagyszüleitől, esetleg a bébiszittertől. Elmagyarázzák neki, ő pedig egy életre szólóan megjegyzi, hogy bizonyos helyekre és bizonyos alkalmakkor nem olyan öltözékben jelenünk meg, mint más helyeken, más alkalmakkor. Egyszerű: strandra nem úgy öltözünk, mint színházba menet, templomban nem diszkócuccban grasszálunk, iskolában, munkahelyen... Hát ez az! Mert a fenekestül felfordult világban ez nem mindig így van. Sőt! Ha a tanárnő fenékvillantóan rövid szoknyában, derékig kidekoltálva jelenik meg, az ifjú leányzók inkább ezt követik, mint mondjuk az otthoni intelmeket. Színházban is láttam már rövidnadrágos nézőket, méregdrága luxusautókból tökmagot kiköpködő pucér pocakosokat, arról nem is szólva, hogy a nőnemű, úgymond közjogi méltóságok mintha nem az ország javára benyújtandó jobbnál jobb megoldásokban, hanem a közszemlére bocsátott kebleik méretében versengenének.
Egyszóval nem is olyan hajmeresztő a tárgyalásokon kötelező „megfelelő” viseletről szóló törvény. Az idézőjel sem véletlen, hiszen akinek törvényben kell előírni az illemszabályokat, az nem biztos, hogy tudja, milyen a megfelelő. Lehet, hogy rojtos vagy csipkeszegélyű gatyában fog megjelenni, a strandpapucsát sem gumiból, hanem sevróbőrből csináltatja majd, és hasonlók. Régebben a szigorú tanerők csak úgy suhogtatták a nádpálcát, rá-ráhúzva az értetlenkedő nebulóra. Ez a törvény a nevelést hivatott pótolni. Csak az a kár, hogy a szimbolikus suhintás nem csíp, nem fáj – pedig sokszor mennyire elkelne a lemeztelenített hátsó és mellső felekre egy-egy jót odasózni.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.