2009. május 13., 10:592009. május 13., 10:59
Kényes téma, a vélemények megoszlanak, van, aki rögtön felkötné az illegálisan letöltőket, van, aki kifejezetten jónak találja, hogy hétköznapi ember számára is elérhető így a filmek, zenék széles skálája. Tény azonban, hogy a film- és zeneipar komoly veszteségről számol be évről évre.
De ha jobban belegondolunk, nem csak őket érinti ez a téma. Ott vannak az on-line újságok, amelyek sokféle próbálkozás után sem tudják meggátolni, hogy egyes anyagokat hivatkozás nélkül átvegyenek más oldalak. Ha hivatkozással veszik át, az is veszteség az adott lapnak, mert az érdeklődő olvasó nem az ő honlapján tölti az értékes időt.
A fotósok sem maradnak ki a sorból, egy-egy jól sikerült kép percek alatt elterjed a világhálón az egyre tökéletesebben működő keresőmotorok segítségével. Segít, ha a fotós saját készítésű logójával látja el az alkotást, de ezzel is több probléma van: ha alig látható, könnyen kivágják a kép sarkából, ha szembetűnőbb helyen van, elveszti a kép az esztétikáját. Egy jó beköpésből pillanatok alatt frappáns idézet lesz, amit rögtön húsz tini tesz ki a blogjára mottóként. Tehát joggal mondhatjuk, hogy semmi sincs biztonságban.
Igaz, hogy anyagi veszteség szempontjából tényleg a film- és zeneipar húzza a rövidebbet. Én azt gondolom, beperelhetnek bármennyi DVD-készítőt, lecsukhatnak akárhány torrentoldal-üzemeltetőt, ez a jelenség nem fog eltűnni, a megosztók, a letöltők mindig megtalálják a módját a törvényes eljárások megszegésének.
Ehelyett inkább abban kellene gondolkozniuk, hogy ne tömegfilmeket gyártsanak, hanem olyan alkotásokat, amire azt mondhatja az átlagember: igen, ezért megéri fizetni. Egy igazi rajongónak minden lemeze megvan kedvenc együttesétől eredetiben, egy igazi filmszerető úgysem fogja csak kamerás mozifelvételről megnézni a kedvenc rendezője legújabb filmjét. Aki meg most nem jár az egyébként nem olcsó moziba, az akkor sem fog, ha nem áll majd rendelkezésére a fájl-letöltés.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok