2009. január 14., 00:192009. január 14., 00:19
Az utóbbi évek (nemrég megtorpant) gazdasági növekedésének egyik motorja az autóipar volt: a Dacia virágzott, elkelt a craiovai autógyár, és a töretlenül bővülő újautó-eladások is jótékonyan hatottak a gazdaságra. A Tăriceanu-kabinet igyekezett is fenntartani a helyzetet, létrehozva a regisztrációs díjat, hogy így vegye elejét az uniós csatlakozással járó szabadkereskedelem következményeinek – vagyis annak, hogy az olcsó nyugati használt autók mindenféle megkötés nélkül árasszák el a romániai piacot. A gazdasági fejlődés áldásaiból azonban azok is ki akarták venni a részüket, akiknek nem telik új autóra, nem is hitelképesek, de egyszeri megtakarításukból futná egy hétéves Golfra. Ők vehemensen tiltakoztak, ám ennek hatása csak akkor érződött, amikor az Unió is felfigyelt a regisztrációs díj első változatának nyilvánvalóan protekcionista jellegére. A huzavona vége egy újabb, erősen megkérdőjelezhető döntés lett. A júliusban környezetvédelmi adóvá vedlett illeték ugyanis minden színű volt, csak zöld nem – kiszámításánál alig nyomott a latban az, hogy az adott autó mennyire szennyezi a levegőt. Az uniós léttel még csak tapogatózva ismerkedő román társadalomban pedig ismét tombolni kezdett a közelmúlt nemzeti sportja, az ügyeskedés. Szürkeimportőrök hada árasztotta el a nyugati kereskedéseket, lecsapva tragacsra és garázsban védett luxusautóra egyaránt, miközben a magánszemélyektől az állam egy vasat sem látott a nyereségük után.
A zuhanó újautó-eladások ismét cselekvésre késztették kabinetet, a távozófélben lévő kormány tripla vagy semmi játéka pedig feladta a leckét az új garnitúrának és az EU-nak is – most együtt próbálják megtalálni a helyes irányt a gazdasági fejlődés, a környezetvédelem és a szabadkereskedelem útvesztőjében. Könnyebbséget számukra csak az jelenthet, hogy egyre csökken a leendő döntésük tétje. A recesszió és pénzromlás évében ugyanis a megtakarítások már nem a motorizációt, hanem a túlélést segíthetik.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok