2009. november 11., 11:282009. november 11., 11:28
A Vladimir Voronin államfő fémjelezte keményvonalas, a Nyugattal és Moszkvával egyaránt kokettálni próbáló kommunista rezsimről már az év elején úgy tűnt, hogy elsöpri az áprilisban rendezett parlamenti választás nyomán kirobbant utcai tüntetéssorozat.
A kétszer négyéves mandátumát kitöltő, tehát az elnöki tisztségre pályázni már képtelen Voronin azonban a Chişinăuban demonstráló fiatalok elleni brutális karhatalmi fellépéssel bebizonyította: kész saját népét is feláldozni az általa irányított kommunista alakulat hatalmának megőrzése érdekében.
A vérbefojtott tavaszi „miniforradalom” persze nem volt hiábavaló: a júliusban megismételt parlamenti megmérettetés nyomán az európai integráció mágikus jelszavával koalícióra lépő moldovai demokratikus erők – ha egyelőre csak részben is – átvették a hatalmat, kormányt alakítottak, a kommunisták pedig fogcsikorgatva ellenzékbe kényszerültek.
A Prut menti országról azonban ennek ellenére sem mondható el, hogy visszafordíthatatlanul elindult a demokratizálódás útján, hiszen a liberálisokból, demokratákból és ezek ötvözetéből álló négy Nyugat-barát alakulatnak a tegnapi parlamenti szavazáson sem sikerült meghódítania a kommunisták elszigeteléséhez elengedhetetlen utolsó bástyát, az államfői posztot.
Erre utal, hogy a Nyugat – nem mellesleg pedig a „testvéri” Románia – által szimpatizált demokratikus erők készek „politikai vádalkut” kötni Voroninékkal. Vlad Filat kormányfő és szövetségesei mentességet ajánlottak a kommunistáknak az esetleges bírósági eljárások alól, ha második nekifutásra áldásukat adják a korábban egyébként még a Voronin táborát erősítő Marian Lupu megválasztására.
Úgy tűnik tehát, az országban – akárcsak például Magyarországon – olyan békés átmenetre próbálnak berendezkedni, amelynek közepette a kommunisták a későbbi felelősségre vonás rémétől tartva kényszerüljenek átadni a hatalmat.
Ha már az áprilisi chişinăui felkelésből sem futotta igazi forradalomra…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok