2009. május 26., 07:262009. május 26., 07:26
Kezdjük a sort a Székelyudvarhelyen szerkesztett Polgári Élettel, amelynek felelős szerkesztője a múlt heti lapszámban azért háborodott fel és fricskázta meg a Krónikát, mert az RMDSZ Communitas Alapítványa idén egyetlen banit sem juttatott a hetilapnak. Több más sajtótermékkel együtt azonban támogatta lapunkat, amiből a Polgári Élet-es kolléga – nem mellesleg, a Krónika egykori munkatársa – arra következtet: „az RMDSZ ezzel hálálja meg, hogy a Krónika talán visszafogta kissé az ellenzékiséget”. Nem tudom, melyik Krónikát olvasva silabizálta ki ezt az „átalakulást”, az általunk szerkesztettből biztosan nem tehette. Mindjárt egyértelmű azonban, miféle ellenzékiség fáj igazán a Polgári Életnek, amikor ugyanabban a lapszámban egy másik cikk meg nyilvánvaló csúsztatásnak nevezi a Krónika egyik korábbi anyagában leírtakat, miszerint a Magyar Polgári Párt elnökségének tiltása ellenére az alakulat számos helyi és megyei szervezete bizony alaposan kiveszi a részét az RMDSZ–EMNT-jelöltlista népszerűsítésében. Nos, ne kerülgessük: az MPP szócsöveként a nevezett hetilap munkatársainak – és elsősorban persze munkaadóinak – csőrét az piszkálja, hogy a Krónika cikkezni mert a pártban uralkodó ellentétekről, és amikor rászolgált, kritikával illette az alakulat vezetőségét is. Ez hát a mi „bűnünk” a Polgári Élet szerint, amit pártfüggetlen sajtóorgánumként mi büszkén fel is vállalunk, nem úgy, mint az MPP központi pártirodájából irányított hetilap – amely ennek ellenére is megérdemelné az adófizetők pénzét kezelő Communitas támogatását. (Különben nem árt, ha a Polgári Élet felelős szerkesztője is tudja: a médiapályázatok elbírálásában egy ideje már a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete az illetékes.) És most ugorjunk Bukarestbe. Az Új Magyar Szó szintén a napokban jelentette be hivatalosan, hogy Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor tulajdonából egy nagyváradi alapítvány „közösségi” tulajdonába került át az országos napilap. A politikus „önzetlen” médiamecénási érdemeinek méltatásán túlmenően laptársunk megbízott főszerkesztője bejelentette: a tulajdonosváltással megkérdőjelezhetetlenné vált a szerkesztőség önállósága és szerkesztői függetlensége, tehát immár semmi akadálya az ÚMSZ mint „közösségi-közszolgálati” projekt megvalósításának. Amihez persze ezúton kívánunk sok sikert. Erős kétségeink vannak azonban a tekintetben, hogy a lap – amelynek korábbi főszerkesztőjét a tavalyi parlamenti választások előtt azért váltották le, mert interjút közölt a Markó Béla ellenében indult Kincses Előd szenátorjelölttel – megszabadult a pártcenzúrától, és nagy a gyanúnk, hogy a tulajdonosváltás valójában az eddig bújtatott finanszírozási források hivatalosítását szolgálja. Arról nem beszélve, hogy a közszolgálatiság alapfeltétele a pártatlan tájékoztatás…
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.