2009. június 09., 11:362009. június 09., 11:36
Mikor már túlélőnk mindent felborított a lakásban, s rájön, hogy csak két utazótáskája van, meg egy rafiazacskó, végső elkeseredésében eszébe jutnak a barátok. Meg lehet ezt oldani, nem probléma, három ember, három hátizsák, két utazótáska naponta, s meg is van oldva. Na össze is jön, de a költözésinfláció következtében csak két nap, két ember s három utazótáska vonul végig a városon busszal, a hétköznapi dolgokhoz szokott utasok nagy csodálkozására.
Újabb kesergés, hisz ezek még csak a ruhák voltak, a cipők meg a télikabátok. Mi lesz a bútorokkal, a számítógéppel, a befőttesüvegekkel, a vaslábú asztallal? Jön a felmentő hadsereg. Jó ismerős, jó régi Dacia, de van neki tetőcsomagtartója. Felkerül rá három matrac, két vaságybetét, négy nagy táska, szekrény, két számítógép, monitorok, s a kocsiba három ember.
Nyekken egyet az autó, pereg még egy kicsi rozsda, koppan a kipufogó, elindul a mutáns jármű, az embernek pedig gombóc nő a torkába, ha meghallja a motor kínlódását. Mindez lezajlik kétszer este kilenctől éjfélig. Költöztetők dolgukat elvégezvén hazatérnek, valami vacsora után néznek, majd vetett ágyba fekszenek.
De mi lesz a felnőttesdit játszó költözéstúlélőkkel? Leülnek harminc centi üres helyre, pityeregnek kicsit, mert nem tudnak bemenni a másik szobába. Majd utolsó erejükkel ösvényt vágnak a tányérok, ruhák és cipők között, s diadalittasan húzzák ki a kupacból a paplant meg a párnát. A következő napok forgatókönyve pedig: reggelente újabb dilemmában munkába menő tiszta, nem gyűrött ruhának tűnő göncöket kaparásznak elé, délután pedig nekilátnak a végtelennek tűnő pakolásnak.
Egy-két hét alatt azonban kiheverik, örvendenek az új, jobb, nagyobb, világosabb, de ugyanolyan drága albérletnek, s már kezdik elfelejteni a költözési tortúrát, minek nyoma csak a számítógépből eredő időnkénti sípolásban él már.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok