VEZÉRCIKK – Citius, altius, fortius (gyorsabban, magasabbra, erősebben) – sportolók millióit serkenti nap mint nap is jobb teljesítményre a modern kori olimpiák jelmondata, a leggyorsabbak, a legmagasabbra feljutottak és a legerősebbek pedig ezekben a percekben éppen Brazíliában próbálják bebizonyítani, hogy ők a legjobbak.
2016. augusztus 07., 19:012016. augusztus 07., 19:01
Sokak számára már az is életük eredményének számít, hogy kijutottak a négyévente megszervezett megmérettetésre, miközben másoknak már az is kudarc, ha nem elég fényes az érem, vagy éppen csak lecsúsznak a dobogóról. Egy azonban közös mindannyiukban: hosszú évek kemény munkájának eredménye az olimpiai szereplés, s bár valószínűleg sokan és sokszor voltak egy hajszálnyira attól, hogy feladják, megérte továbbmenni, az ellenfelek mellett a negatív érzéseket is legyűrve küzdeni azért, ami minden sportoló legnagyobb álma.
Ez látszott az arcokon az itteni idő szerint szombat éjszaka megszervezett nyitóünnepségen is, amikor mosolygó, elégedett, felszabadult sportolók ezrei vonultak be a Maracanã Stadionba. Senkit sem érdekelt a másnap vagy a sokat vitatott téma, hogy miért bízták Rio de Janeiróra az olimpiát, átadták magukat a karneváli hangulatnak.
Pár óra múlva viszont sokan már medencében, páston, különféle pályákon próbálták életük maximumát nyújtani. Szász Emesének és Hosszú Katinkának pedig sikerült is – csaknem tizenötmillió magyar törölgette örömkönnyeit már az olimpia első napján a tévéképernyők előtt. (Reméljük, hogy még sok csomag papírzsebkendőre lesz szükség.)
A labdarúgó-Európa-bajnokságon remekelő nemzeti válogatottunk után most újabb magyar sportolókra néz tehát tisztelettel az egész világ, ami pedig egy kicsit mindannyiunkat jobb megvilágításba helyez. Ennek pedig arra kell motiválnia, hogy az olimpia jeligéje szellemében feszegessük határainkat, lépjünk túl önmagunkon, próbáljunk mindennap egy kicsit többet adni magunkból. Hogy ne csak sportolóink sikerének köszönhetően járhassunk-kelhessünk elégedett mosollyal.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
szóljon hozzá!