2011. augusztus 09., 09:492011. augusztus 09., 09:49
Amikor az egyik nagyszünetben kiöntötte nekem a lelkét, akkor viszont „csak” osztályfőnök volt, ami ugyebár tanügyi és nem társadalmi funkció. És neki épp ez volt a baja: elmondta, hogy kifejezetten ódzkodik, már-már szégyell hazamenni a falujába, a korosztályából ugyanis mindenki valaki, csak ő nem. Pedig hát néhány éve még épp fordítva volt…Én igyekeztem együtt érző képet vágni, habár a mosolygást elég nehéz volt visszagyűrnöm. Sajnáltam szegényt, hogy ilyen botorságok miatt szenved, ugyanakkor örültem is, hogy végre elértük ezt a – normálisnak hitt – állapotot, amikor a különböző funkciók a magánszférához tartoznak.
A történethez hozzátartozik, hogy a „gyónás” után nem sokkal a kollégámból ismét lett valaki: járása rögtön ruganyosabbá vált, néhány ránca azonnal kisimult, és valószínűleg ismét jókedvűen látogatta meg időnként a szülőhelyét. Tény, hogy kettőnk közt többé nem merült fel ez a téma – bokros teendői miatt nem is volt ideje holmi beszélgetésekre.
Most így, közel húsz év távlatából szánom-bánom naivságom bűnét, nem is értem, hogy lehettem ennyire hiszékeny. (Egyetlen vigaszom, hogy valószínűleg nem voltam egyedül, aki elhitte, hogy nagyot fordult a világ kereke. De soványka kis vigasz, és ma már szánalmasan is hat ezzel mentegetőzni.) Viszont ismét eljutottunk oda, hogy mindenki valaki akar lenni: a lépcsőházfelelősnek is kijár az elnök úr megszólítás, sőt – ez afféle újabb divatnak tűnik –, minél kevesebb ember fölött „elnököl” valaki, annál inkább így szólíttatja magát, illetve – ez az, amire új divatként utaltam – ha magáról beszél, akkor a harmadik személyt használva elnökurazza önmagát. Úgy is mondhatnám, boldogult Hofi Gézát parafrazálva, aki szerint az egy főre eső bunkó két bunkó, hogy manapság az egy főre eső elnök két elnök. Jó tudni, hogy ínséges időkben legalább elnökökben nem szenvedünk hiányt... Sőt szép összegeket takaríthatnánk meg, ha a család- és keresztnevet elhagyva csak számoznánk a sok elnököt. Mennyivel könnyebb lenne az életünk, és mennyivel több boldog ember jutna egy-egy boldogtalanabb főre!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!