2009. szeptember 17., 10:512009. szeptember 17., 10:51
Csíkszeredában azóta nemzeti sport a hoki, amely betölti a székely kisváros és környéke mindennapjait. Jégkorong és színházművészet természetesen két teljesen eltérő műfaj, az összehasonlításnak két szempontból mégis van közös vonása. Hiszen miként a kézdivásárhelyi színházas kezdeményezés, a csíki hokis kezdés is Vigadó nevű művelődési létesítményhez kötődik, másfelől pedig mindkettőre azt lehet(ett) mondani: őrültség. Márpedig a kézdivásárhelyi színházalapítás szándékát megkérdőjelező logika mentén például Erdélyben soha nem lett volna színház.
Ha a kolozsváriak nem gondoltak volna egy nagyot, és 1792-ben nem lépnek, később lehet, hogy mégis lesz a kincses városban állandó játszó társulat, de ma biztosan nem büszkélkedhetnének azzal, hogy ők hozták létre a legrégebbi magyar hivatásos, ma a Kárpát-medence egyik legelismertebb társulatát. És akkor e logika mentén ma például Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen sem lenne társulat.
Amúgy nem véletlen a kézdivásárhelyi törekvés.
A céhes város ugyanis az 1989 utáni időszakban olyasmiket valósított meg, mint a Vigadó helyreállítása, a pazar sportcsarnok és a hamarosan befedendő műjégpálya felépítése – utóbbiak nemcsak sporteseményekre, hanem művészi-művészeti előadásokra is alkalmatosak! –, ami eléggé világosan tükrözi az egykor erőszakkal szürke gyárvárossá senyvesztett helységnek a szó jó értelmében vett visszapolgárosodási, sőt: mentalitásváltási törekvését.
Ezt a felszálló ágat márpedig színházi szempontból is érdemes követni. Mert ha valóban létrejön, és jó lesz, a vargaváros társulata talán olyasmit is nyújt, amit a többiek nem. És éppen abba a szándékba illeszkedhet majd, amelyet maga a marosvásárhelyi színművészeti egyetem rektora, Gáspárik Attila fogalmazott meg még a nyár derekán, hogy tudniillik a „vidéki” színházak a színis, vagy/és táncművészetis hallgatók számára a tanulás színterét jelentik. És miért ne tennénk hozzá: a kibontakozás színpadát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok